De neki ez nem megy – mondta Thomas Doll.

Élesedik a helyzet, már nem telik el úgy hét, hogy valamelyik szakember ne kritizálná a magyar foci utánpótlásképzését. Főleg az itt dolgozó külföldiek, Thomas Doll például nem először. Most a Fradi sajtónapján provokálták ki belőle az újabb kritikát, Bernd Storckra kérdeztek rá.

Hasznos eszmecserén vagyunk túl. Néhány irányelvről is szót ejtettünk, amelyeket, bevallom, a magam részéről nem egészen értek. Itt van például a fiatalokat előnyben részesítő szabály. Felteszem a kérdést: azért állítsak egy tizenkilenc éves futballistát a kezdőbe, mert ez az irányelv, a szabály? Nem a teljesítmény számít a csapat összeállításakor? Ezt nagyon furcsállom. Arról nem is beszélve, hogy adott esetben ezzel a fiataloknak is csak ártunk, hiszen nem kell megküzdeniük a kezdőbe kerülésért. Kihagynak egy jelentős lépcsőfokot.

„A teljesítmény-­orientált kiválasztással nem segítjük a fiatal futballisták fejlődését. Technikailag és taktikailag is előrelépésre van szükség,

a futballistaképzésben meg kell honosítani az egyéni edzéseket a védőknél és a támadóknál, mert enélkül nem várhatunk előrelépést.”

És itt témánál is voltak, Doll megint hozott példákat arra, miért nem jó a magyar képzés, ami a magyarok szerint jó.

Legkésőbb 12–13 éves korban el kell kezdeni megértetni ezt a szép játékot: technika, taktika, atlétika, minden összefügg egymással.

Sok olyan utánpótláskorú fiatal nő fel, aki például nem tudja, hogyan kell jól fejelni, mikor kell elrugaszkodnia a földtől, mikor kell kitennie a kezét.

Ne csodálkozzunk, hogy ha pályára küldünk egy fiatalt, alig nyer meg fejpárbajokat. Ha annak idején nekem sem mutatták volna meg, miként kell, alighanem minden egyes labdának aláfutok.

A DVTK elleni szenvedés általános problémát vet fel:

A játékosok sokszor magukat hozzák kellemetlen helyzetbe, és ezek a hibák nem pusztán a mi csapatunkra jellemzőek. Sok más magyar együttesnél is ez a probléma.

Elképzelhető, jobban járnék, ha beletörődnék, hogy a magyar élvonalban ilyen a futball, ám ez nekem nem megy. Lehet, hogy túl sokat várok el a futballistáimtól, de én már csak ilyen vagyok – örök romantikus.

Hiszek abban, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Csakhogy ennek érdekében a gyermekek képzésének sokkal jobbnak kellene lennie.

És már van egy magyar edző is, aki bevállalta, hogy nem minden klappol az utánpótlásban.

Már egy hazai edző is bevállalta, hogy a magyar játékosok nem képzettek, óriási a lemaradás

A magyar edzők eddig védték a szakmát, minden szuper a képzésben, egyedül az infrastruktúra és a pénz hiánya okozza gondokat. Pisontot most meg fogják lincselni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában