Lehet tippelni, kik lehetnek azok, és élnek-e vele.

Már csak azért is lehet tippelgetni, mert Marco Rossi nem árulta el a konkrét neveket, csak azt, hogy ketten visszaéltek a bizalmával, először és utoljára.

„A mai napig le vagyok lombozva az észtországi meccsünk miatt. Ha valaki technikai hibát követ el, azt mondom, ez benne van a futballban. Ha valaki taktikailag hibázik, az már kevésbé, hiszen a taktikát ildomos tudni, de még arra is azt mondom, hogy egy-egy rontás ezen a téren is belefér. Ami viszont az én szememben megengedhetetlen, az az, ha valakinek nem megfelelő a mentalitása! Az én csapatomban nem fordulhat elő, hogy valaki ne adjon bele apait-anyait!

Lehet rosszul játszani, de akaratgyengén soha! Az első nap lefektettem a szabályokat, azokkal mindenki tisztában van. Fontos válogatási szempont az állandó játéklehetőség, még fontosabb a jó forma, a legfontosabb azonban a motiváció.

Ha valakin nem látom az elszántságot, amennyire csalódott, annyira mérges leszek. Félreértés ne essék, mindenki hibázhat, de az nem jó, ha valaki többször hibázik egymás után, mert annak számolnia kell a következményekkel.”

A következményekről is megkérdezték a kapitányt.

„Amit Tallinnban láttam egyesektől, az volt az első, egyben az utolsó alkalom. Ha még egyszer azt tapasztalom, hogy valakinek nem szent a nemzeti csapat, még aznap kiteszem a keretből, és amíg én vagyok a kapitány, többé nem kap meghívót.” 

Ez így jól hangzik, kemény és következetes, na de kik ők?

„Kérem, elégedjenek meg annyival, hogy két játékosról van szó. Némelyek jól futballoztak az észtek ellen, mások kevésbé, de a szóban forgó két labdarúgó hozzáállásával szembesülve alig öt perc elteltével kérdőn néztünk egymásra a szakmai stáb többi tagjával. Egyikünk sem értette, mi történik. Hovatovább én a mai napig nem értem, mi történt. Egy biztos, az érintettekkel szeretném mihamarabb tisztázni a dolgot – csapatérdekről lévén szó a teljes csapat jelenlétében.”

Két játékosnak tehát az észtek elleni pesti meccs lesz az utolsó lehetősége a bizonyításra. Megmutatjuk az összeállítást, lehet szűkíteni, találgatni:

Gulácsi – Lovrencsics G. (Bese, 81.), Orbán, Kádár, Baráth – Nagy Á. – Nagy Dominik (Eppel, 75.), Kleinheisler (Pátkai, 68.), Kovács I., Sallai R. – Szalai Á.

Ebből az is jól látszik, hogy Rossi a 68. percig nem cserélt, holott már az 5. percben látta, látták, hogy nagy a baj két játékossal. Mivel még a mai napig sem érti, mi történt, arra következtetünk, hogy nem sikerült maradéktalanul helyretennie a játékosokat a szünetben. Szerintünk jogos a kérdés: miért nem reagált azonnal? Miért nem cserélte le őket?

Így aztán nemcsak a két játékos motiválatlan, lélektelen játéka a hiba, hanem a kapitány tehetetlensége is. Még ha most keményen és szigorúan is lép fel, valahol ez a saját kritikája is.

Dzsudzsák és Böde is visszakerült a válogatott keretbe

Öt visszatérő játékos is van az Észtország és Finnország ellen készülő válogatott keretben.

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés