Előbb Kobe Bryant, majd Tim Duncan, most pedig Kevin Garnett is visszavonult.

Garnett 1995-ben a középiskolából került az NBA-be, az első kör ötödik helyén választotta a Minnesota Timberwolves. 2007-ben a Bostonhoz cserélték, 2009-ben bajnok lett, majd két szezont lehúzott a Nets játékosaként, végül tavaly visszatért a Timberwolveshoz.

Bryant és Duncan mellett korszakának talán a legmeghatározóbb játékosa volt, a pályán mindig pörgött, hatalmas küzdőnek és közönségkedvencnek számított az összes csapatában. A Timberwolves kosarasaként 2004-ben MVP volt, de csapatszinten nem tudta a csúcsra vinni a franchise-t (ez nem rajta múlott), így 2007-ben a Boston Celticshez ment, hogy bajnokságot nyerjen. És már az első szezonjában NBA-bajnok lett, 2010-ben újabb döntőt játszottak, de ott már hét meccsen kikaptak a Lakerstől.

Az utóbbi években már nem volt az a domináns játékos, de még tavaly is nagy segítség volt a Timberwolvesnál a fiatalok fejlesztésében. Nagyon sok mindent elért, ezek a legfontosabbak:

  • NBA-bajnok a Bostonnal 2008-ban
  • MVP 2004-ben
  • 15 alkalommal szerepelt az All Star-gálán
  • Az év védője 2008-ban
  • Az All Star-gála MVP-je 2003-ban
  • Olimpiai bajnok 2000-ben
  • 1462 meccsen játszott, 26071 pontot és 14662 lepattanót szerzett

Az NBA szerint ez pályafutása 50 legszebb játéka:

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában