Vagyis Conor McGregor Khabib Nurmagomedov ellen a UFC 229-es gáláján. Jön minden idők talán legjobban várt MMA-meccse, a tét sokkal több lesz, mint a UFC könnyűsúlyú világbajnoki öve.

Az MMA-rajongók nagyjából két éve akarják látni ezt a meccset, és vasárnap hajnalban végre oktagonba lép az MMA két szupersztárja. Körbejártuk a témát, hogy miért ennyire különleges ez a bunyó.

Miért ekkora szenzáció ez a meccs?

Nyilván ennek több oka van. Az egyik, hogy az a Conor McGregor lép ketrecbe, aki az MMA-történelem legnépszerűbb alakja és jelenleg a világ egyik legnépszerűbb sportolója. Az ír néhány éve még vízvezeték-szerelő volt, munkanélküli segélyre szorult. Aztán beindult az MMA-karrierje, és borzasztó sebességgel hódította meg a UFC-t. Már a UFC-be érkezése előtt azt mondták róla, figyelni kell ezt a srácot, mert különleges. Egyrészt brutálisan jól harcolt, igazi KO-művész volt, mellette pedig szinte példátlan dumája, megjelenése volt. Ez pedig a UFC-nek tökéletes csomagnak bizonyult, így már az elejétől komoly promóciót kapott McGregor, amit meg is hálált, megmutatta, hogy a dumához teljesítmény is párosul. Több gyors győzelem után 2015-ben 13 másodperc alatt kiütötte azt a José Aldót, akit akkoriban súlycsoportoktól függetlenül az egyik legjobbnak tartottak.

Vízvezeték-szerelőből lett a világ legnépszerűbb MMA-harcosa

Megpróbálunk újat mondani Conor McGregorról. Reméljük sikerül. Az megvan, hogy néhány éve még munkanélküli-segélyt kapott?

Itt indult el a McGregor-őrület, már nemcsak az írek imádták, világszinten ismert lett. Ez pedig még inkább nőtt a Nate Diaz elleni két meccs alatt, majd amikor 2016 végén kiütötte Eddie Álvarezt, és a UFC történetének első versenyzője lett, aki egy időben két súlycsoportnak a bajnoka. Ezután jegelte az MMA-pályafutását, és bevállalta a Floyd Mayweater elleni bokszmeccset, aminek sportértéke nem sok volt, ellenben keresett 100 millió dollárt, és még ismertebb lett.

Vagyis Conor McGregor igazi szenzáció jelenleg, bármit tesz, az embereket érdekli.

Ehhez párosul a mostani ellenfelének személye. Khabib Nurmagomedov Dagesztánból származik, gyerekként 15 rokonával élt együtt, már egészen kicsi korától apja edzette, korábban azt mondta, olyan volt, mintha egy seregben nőtt volna fel.

Gyerekként medvékkel birkózott,

később szambóban kétszer nyert világbajnokságot, dzsúdóban fekete övet szerzett. Majd a kevert harcművészetek felé vette az irányt, és egészen példátlan mérleget hozott össze: mind a 26 profi meccsét megnyerte, még menetet sem veszített. Oroszországban jelenleg az egyik legnépszerűbb sportoló, és világszerte is egyre többen ismerik, ez köszönhető a veretlenségi mítoszának, plusz annak, hogy idén megszerezte a UFC könnyűsúlyú bajnoki övét – ami korábban McGregoré volt, csak inaktivitása miatt elvették tőle.

Gyerekkorában medvékkel birkózott, most verhetetlen a ketrecben

Bemutatjuk a Sast, aki már gyerekként is különleges volt. Bunyósként meg veretlen eddig. És igen, tényleg birkózott medvével.

Vagyis két olyan versenyző találkozik, aki egyrészt talán a két legjobb jelenleg, másrészt mindkettő pályája csúcsán van, és ilyenre azért elég ritkán van példa. Elég csak a bokszra és a Mayweather–Pacquiao bunyóra gondolni, ahol addig húzták a meccset, amíg már egyik sem volt a csúcson.

Ők tényleg utálják egymást

A küzdősportokban eléggé gyakori, hogy a meccsek előtt megy a pofázás, a keménykedés, hogy mennyire nem bírja egymást a két versenyző. Ez az esetek többségében csak a közönségnek szól, a promóció, a bevételek növelése miatt teszik. Nurmagomedov és McGregor esetében viszont az arcoskodás nem megrendezett, ők tényleg utálják egymást. Miért?

2014-ben még együtt pózoltak

Pár éve közös képet készítettek, azóta viszont totálisan megváltozott a kapcsolatuk. Ennek az egyik oka, hogy az Aldo-verés után McGregor kijelentette, hogy feljebb lép egy súlycsoportot, könnyűsúlyban akar övet szerezni – amit meg is tett. A UFC-nél azonban ranglistarendszer van, vagyis mielőtt egy harcos címmeccset kap, egy jó sorozatra van szüksége, meg kell vernie több topbunyóst. Nurmagomedov ezt tette, sorra hozta a győzelmeket, és joggal remélte, hogy Eddie Álvarez ellen majd ő mehet az övért. A UFC viszont úgy érezte, hogy története első New York-i gálájára a Nurmagomedov–Álvarez meccs nem elég, ezért odaadta McGregornak a címmeccset. A Sas becenevű dagesztáni ezek után meg teljesen jogosan berágott Dana White-ra (UFC-elnök), és többször kérdőre vonta a szervezetet amiatt, hogy McGregort preferálta. Például a Michael Johnson elleni meccs közben, mialatt az amerikait püfölte, beszélt (!) White-hoz, hogy majd ő elintézi a UFC kis kedvencét.

  • Khabib és a medve:

A másik ok idén áprilisra vezethető vissza. Khabib a Tony Ferguson elleni címmeccsre készült (Ferguson aztán lesérült, Iaquinta ellen meccselt a dagesztáni), amikor összefutott a szintén orosz Artem Lobovval, aki szintén UFC-s, McGregor edzőtársa és egyik legjobb haverja. Majd kérdőre vonta honfitársát, hogy miért beszél róla hülyeségeket a közösségi médiában (Lobov azt mondta, Khabib kerüli az igazán erős ellenfeleket), majd adott neki egy baráti taslit. Erre McGregor a magánrepülőjével átrepült az USA-ba, és megtámadta a haverjaival azt a buszt, ahol Khabib mellett több UFC-s volt. Nyilván ez gyomorforgató húzás volt, többen megsérültek, Khabibbal végül azonban nem futott össze. A balhéból bírósági ügy lett, Nurmagomedov pedig annyira bepöccent, hogy azt mondta, küldjön az ír egy helyszínt és időpontot: bárhol bunyózik vele, ha kell egy garázsban, ha kell a ketrecben.

Dana White közben meg elégedetten dörzsölte a háttérben a kezét, itt már egyértelmű volt, hogy valamikor ennek a meccsnek meg kell történnie, és szerencsére sokat nem kellett várni a bejelentésre, hogy októberben jön a Khabib–McGregor, amit a szakírók és a rajongók is a UFC és az MMA történetének legnagyobb meccsének tartanak.

Stílusok harca

Küzdősportoknál az egyik leggyakoribb mondás, hogy azok a meccsek a legjobbak, ahol stílusok találkoznak, MMA-ban ez talán még inkább igaz, és ilyen szempontból is borzasztóan izgalmas ez a meccs. Khabib Nurmagomedov igazi földharcos, agresszív bunyós, aki mindig megy előre, aztán amikor lehetősége van rá, leviszi ellenfelét a földre, ott pedig még senki sem tudott mit kezdeni vele. Olyan tempót képes diktálni, annyira erős és képzett földön, hogy egyszerűen minden ellenfelét megtöri, ha képes levinni, és eddig mindig képes volt.

McGregor ellenben klasszikus állóharcos, kivételes ütőerővel rendelkezik, nagyszerű a mozgáskoordinációja, és ő tényleg az a bunyós, aki egyetlen ütéssel is el tud dönteni egy meccset. Vagyis ő éppen abban erős, amiben Nurmagomedov gyengébb, a dagesztáni pedig abban kivételes, amiben McGregor nem annyira jó – az írnek három veresége van, mindhárom alkalommal kopogtatott.

Ki az esélyes? Hogyan alakulhat a meccs?

A fogadóirodák a bajnokot tartják favoritnak, egyetlen egyszer sem kapott ki, eddig senki sem tudta még igazán megszorítani sem, ráadásul remek formában van. McGregor ellenben két éve nem bunyózott ketrecben, és a hírek szerint a kihagyása alatt nagykanállal falta az életet: piált, drogozott. Ennek ellenére butaság lenne leírni Conor McGregort. Sokkal nagyobb tapasztalata van a szupermeccsek terén, mint ellenfelének, többször volt már esélytelen, de eddig a UFC-ben – a Diaz elleni első meccset leszámítva – mindenkit lemészárolt. Ráadásul a Mayweather elleni bokszmeccs miatt az állóharca még jobb lehet, mint amikor legutóbb láttuk.

A rajongók nagy része két forgatókönyvet tud elképzelni: McGregor  a meccs elején kiüti Nurmagomedovot, ha ez nem sikerül neki, akkor a Sas leviszi a földre, ott pedig már nem lesz válasza erre az írnek. Dominick Cruz, korábbi UFC-bajnok, aki nem mellesleg az egyik legjobb elemző, azt mondta, szerinte az nem kérdés, hogy Nurmagomedov képes földre vinni McGregort, véleménye szerint az lesz a döntő, hogy az ír fel tud-e állni majd, és hogy ki lesz az, aki a meccsritmust diktálja. Dan Hardy, szintén korábbi UFC-s, szintén elemző szerint Khabib agresszív lesz, de sokkal megfontoltabban fog a ketrecben mozogni, mint korábban, mert tisztában van azzal, hogy ha belenéz az ír egy komolyabb ütésébe, akkor valószínűleg vége a meccsnek.

A UFC 226 előtti sajtótájékoztatón

Khabib azt nyilatkozta, a legfőbb célja, hogy elfárassza McGregort, folyamatosan nyomás alatt tartsa, mert ha az ír fáradt, akkor általában feladja. Számára nem a pénzről szól a meccs, a hagyatéka és a személyes ellentét miatt akarja megverni az írt. És igen, szó szerint meg akarja verni, azt mondta, megváltoztatja az ír arcát és eléri, hogy szerény legyen. Ő majd a ringben fog beszélni McGregorral, miközben épp szétveri, akkor fog rákérdezni néhány dologra.

Conor McGregor a válogatott anyázások közben azt nyilatkozta, nem a pénz miatt tért vissza, egyszerűen az MMA az, amit mindennél jobban szeret, ez az élete. Kicsit elege lett a UFC körüli világból, szüksége volt a szünetre, most viszont visszatér és szétveri a patkány fejét.

Ígérgetés, óriási várakozás tehát van, vasárnap hajnalban pedig kiderül, hogy melyik bunyósnak lesz igaza: Nurmagomedov valóban verhetetlen, vagy McGregor mindenki felett áll egy szinttel?

A gálát a Sport TV élőben közvetíti.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés