Ha már a szövetségi kapitány nem vágta el magát az illetékeseknél, legalább pár játékoson csattan az ostor.

Persze ezt már akkor, ott, a történelmi vereség után tudtuk, hogy így lesz, hiszen Bernd Storck nem is burkoltan jelezte, hogy néhány labdarúgó egy ideig mellőzve lesz az andorrai produktuma miatt:

„Talán nem kellett volna ennyire megbízni egy-két játékosban. Ne szépítsük, néhányukban csalódtam. Felteszem a kérdés, hogyan fordulhat elő, hogy volt olyan védőnk, aki sárga lap nélkül játszotta végig az andorrai találkozót? Ha én ott vagyok a pályán, kőkeményen játszottam volna.”

Ezt a kapitány mondta, így vártuk a következő kerethirdetést. És lőn, itt a légióskeretünk a lettek és a portugálok elleni selejtezőre, így láthatjuk, kiről beszélt a német:

Elsősorban Lang Ádámról, hiszen ő maradt ki a védelemből, és ugye lapot sem kapott.

Vinícius sincs ott, de ő sérült, így nem tudni pontosan, hogy helye lenne-e a mostani keretben, Bese ott van, Tóth Bence meg egy félresikerült vészmegoldás volt, nem is látjuk egy ideig. Ők alkották akkor a hátvédsort. Langnak nincsenek jó napjai egyébként, klubedzője a hétvégi bajnokin az 54. percben lecserélte, 4 gólt kapott a Dijon. (Arról nincs hír, hogy sérülést-e.)

Rajta kívül Gyurcsó Ádám és Nagy Dominik sem kapott meghívót, utóbbi ugyan remekül játszik a lengyel ligában, azonban Andorra ellen ő adta el a labdát a hazaiak gólja előtt. Nincs ott a keretben Balogh Norbert és Sallai Roland sem, de hát ők nem is játszanak klubjaikban.

Vélhetően a Bese, Guzmics, Kádár, Korhut védelem áll fel legközelebb.

A keret külföldön játszó tagjai:

Kapusok:

  • Gulácsi Péter (RB Leipzig)
  • Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők:

  • Bese Barnabás (Le Havre)
  • Guzmics Richárd (Yanbian)
  • Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
  • Korhut Mihály (Hapoel Beer-Sheva)
  • Pintér Ádám (Greuther Fürth)

Középpályások:

  • Dzsudzsák Balázs (Al-Wahda)
  • Elek Ákos (FK Almaty)
  • Kleinheisler László (Astana)
  • Nagy Ádám (Bologna)
  • Stieber Zoltán (DC United)

Támadó:

  • Szalai Ádám (Hoffenheim)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés