A Barcelona francia támadója még mindig nem tanult meg rendesen spanyolul, de az a kevés is elég volt egy piros laphoz.

Mateu Lahoz legendásan pocsék játékvezető, ezt tökéletesen bizonyította a magyar válogatott Szlovákia elleni meccsén is, pedig ott még nem is a legrosszabb arcát mutatta. Lahoz fújta a Barcelona–Sevilla rangadót is vasárnap este, és a hazaiaknak 10 darab szabálytalanságra adott 5 sárgát és 2 azonnali pirosat.

A két kiállításból az egyiket a fiatal uruguayi Araújo kapta, egy olyan szituációért, amit vélhetően tíz játékvezetőből kilenc le sem fújt volna. Lahoz szerint ez piros:

Erre nyilván paprikás lett a hangulat, először Busquets ért oda reklamálni, kapott is egy sárgát érte, majd jöttek a többiek. Végül Dembélé érkezett, aki egyből pirosat kapott. Hogy miért? Lahoz a jegyzőkönyve a következőt írta erről:

Tehát egyből piros jár azért, mert valaki annyit tud spanyolul, hogy rossz vagy. Egykori játékvezetőként mondom, hogy ez még a BLSZ 2-ben sem az. Nem szabad, hogy az legyen, ez nem büszkeségi kérdés. Ennyi bele kell, hogy férjen, kiváltképp akkor, amikor befújok egy minimum véleményes kiállítást. Nehéz elképzelni, hogy Piqué, vagy ne adj isten Sergio Ramos ne mondjon ennél jóval durvábbakat, de valószínűleg őket nem meri kiszórni Lahoz.

Persze ez menti fel a játékost, aki több tíz métert sprintelve odarohant reklamálni, pedig mind tudjuk, lapot még nem vontak vissza emiatt. De azt is tudjuk, hogy nem Dembélé a legélesebb kés a fiókban. Egy sárgát ezért oda lehet adni neki, ha már odafáradt érte, de ez nem piros. Sehol.

Megérdemelte ezért a pirosat Dembélé?

Egyébként a meccsen szép gólok születtek:

(Fotó: Aitor Alcalde/Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon