Négyéves szerződést kötött, július elsejétől kezdi meg a munkát.

Az új kapitány kinevezésénél fontos szempont volt, hogy életvitelszerűen Magyarországon tartózkodjon, és elvárás, hogy a válogatott a korábbi évekhez képest többet tudjon együtt dolgozni. A cél az, hogy a lányok ott legyenek a 2020-as tokiói olimpián, és az addigi világversenyekről se hiányozzon a csapat.

Másfél hete Budapesten nyert Bajnokok Ligáját

Rasmussen Magyarországot Európa kézilabda-fellegvárának nevezte, és természetesen készen áll a munkára.

A 43 éves dán szakember másfél hete épp Budapesten nyert BL-t a román CSM-mel, de a szezon végén távozik a bukaresti csapattól. Az elmúlt években a lengyel válogatottnál dolgozott, és az előző két vb-n egyaránt negyedik helyhez segítette a csapatot – tavaly épp a magyar válogatottat ejtették ki a nyolcaddöntőben. Részben pedig emiatt nem lesznek ott Rióban a lányok.

(Forrás: nso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában