Huszonhat év játék után szerdán bejelentette visszavonulását Király Gábor 108-szoros magyar válogatott futballista – írja az MTI.

Köszönöm a labdarúgásnak, hogy mindenre megtanított és általa jobb ember lehettem. Mindennap becsülettel készültem, mindig a maximumra törekedtem és alázatosan alkalmazkodtam minden feladathoz. Köszönöm a családnak és a barátoknak, hogy mindig mellettem álltak és támogattak! Nélkülük nem sikerült volna ez a csodálatos utazás, amely 26 évig tartott”

– írta Király saját honlapján

A 43 éves Király 1993-ban kezdte a pályafutását a Haladásban, majd 26 éves karrierje alatt játszott a Herthában, a Crystal Palace-ban és az 1860 Münchenben is, végül a Haliból vonult vissza. 108 alkalommal volt válogatott és összesen 882 meccset játszott le különböző csapatok színeiben.

Király 1998. március 25-én az Ausztria vendégeként 3–2-re megnyert barátságos találkozón mutatkozott be a nemzeti együttesben, majd 2016. május 20-án az Elefántcsontpart ellen játszott gól nélküli döntetlen alkalmával döntötte meg Bozsik József válogatottsági rekordját (101). A szürke mackónadrágjáról elhíresült játékos 2016. november 15-én búcsúzott a válogatottól, mellyel legnagyobb sikerét is 2016-ban érte, amikor nyolcaddöntőbe jutott az Európa-bajnokságon.

Ha már Eb, akkor mi ezzel a mozdulattal búcsúzunk tőle, melyet a kontinenstorna legszebb védésének választottak:

Király Gábor parádés mozdulata bekerült az Eb legszebb és legnagyobb védései közé

Zseniális volt, és kicsit sem vagyunk elfogultak, az UEFA is így gondolja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában