Úgy látszik, nem telik el év kiszivárogtatás és baki nélkül az UEFA-nál. Már, ha igazi ez a fotó. Általában az szokott lenni.

Az UEFA Év játékosa díj szavazásában a 2018–2019-es Bajnokok Ligája- és Európa-liga-csoportkörben szereplő 80 klub vezetőedzője, illetve 55 újságíró vett részt. Ezek alapján a legjobb három közé idén Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Virgil van Dijk került be. Vagyis semmi meglepő, a két idei legjobb, valamint a megszokásból bekerülő Ronaldo közül lehetett választani.

A végső győztes személyét augusztus 29-én hirdeti ki az UEFA Monacóban, a Bajnokok Ligája csoportsorsolásával együtt, ám most a Redditre feltöltött egy fotót az egyik felhasználó, amiben már a végeredmény látható.

Ez alapján idén Lionel Messi kapja a díjat.

Az argentin 252 pontot szerzett, a második helyen Virgil van Dijk végzett 224 ponttal, az idén nem túl fényesen szereplő Ronaldo pedig 181 ponttal a harmadik.

Fotókredit: u/reggiedp16/Reddit

Messi az előző szezonban bajnoki címet nyert a Barcelonával, gólkirály lett a La Ligában, amivel az európai Aranycipőt is megkapta. Csapatával a Bajnokok Ligájában az elődöntőbe jutott, ahol a Liverpool ellen estek ki. Az előző szezonban 50 meccsen 51 gólt szerzett és 22 gólpasszt adott, az idény legszebb gólja is az övé lett.

Félelmetes Lionel Messi dominanciája a La Ligában

Tizenöt különböző adatból tizennégyben a Barcelona támadója volt a legjobb.

Messi harmadszor kaphatja meg a díjat, ezzel utoléri Ronaldót.

A további sorrendet pedig már korábban kihirdették:

4. Alisson Becker (Liverpool) – 57 pont
5. Sadio Mané (Liverpool) – 51 pont
6. Mohamed Salah (Liverpool) – 49 pont
7. Eden Hazard (Chelsea / Real Madrid) – 38 pont
8. Matthijs de Ligt (Ajax / Juventus) – 27 pont
8. Frenkie de Jong (Ajax / FC Barcelona) – 27 pont
10. Raheem Sterling (Manchester City) – 12 pont

A posztonkénti jelöltek:

Kapusok: Alisson Becker, Hugo Lloris, Marc-André ter Stegen
Védők: Trent Alexander-Arnold, Matthijs de Ligt, Virgil van Dijk
Középpályások: Frenkie de Jong, Christian Eriksen, Jordan Henderson
Csatárok: Sadio Mané, Lionel Messi, Cristiano Ronaldo

A legjobb női játékos díj jelöltjei:

Lucy Bronze, Ada Hegerberg, Amandine Henry

Az Európa-liga legjobbjai lehetnek:

Olivier Giroud, Eden Hazard, Luka Jovic

Az xG alapján össze sem érdemes hasonlítani Ronaldót Messivel

Messi fölénye megdöbbentő, a portugál viszont a legtöbb topcsatár mögött van.

(Fotó: TF-Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában