Érkezett egy elég erős promovideó Conor McGregor és Dustin Poirier januári meccséhez.

A két bunyós 2014-ben már meccselt, akkor McGregor az első menetben kiütötte az amerikai ellenfelét. Poirier azóta azonban rengeteget fejlődött, néhány éve volt egy hatmeccses veretlenségi sorozata, a UFC ideiglenes könnyűsúlyú bajnoka lett, de aztán kikapott a veretlen bajnok Nurmagomedovtól. McGregor ezzel szemben az utóbbi időben inaktív volt, tavaly egy, az azt megelőző három évben összesen kétszer bunyózott a UFC-ben, egy alkalommal ő is kikapott Nurmagomedovtól.

A visszavágónak tehát van létjogosultsága, Poirier évek óta akarja a második meccset, és végre elérte, hogy ismét McGregor ellen bunyózhasson. A gálát megelőző felvezetővideóban elmondta, hogy az élete és a karrierje is a folyamatos fejlődésről szól.

Kiütötték hét éve, de felállt, tovább harcolt, ez az ő története.

McGregor szerint azonban ez is kevés lesz, az ír szerint benne van ellenfele fejében, az eredmény ezúttal sem lesz más, mint 2014-ben, ismét első menetes KO-val fog győzni.

A meccset egyébként január 23-án fogják megrendezni.

Ki fog nyerni?

Szintén UFC:

Nurmagomedov csalódott McGregorban, azt gondolta, mentálisan erősebb lesz az ír

A dagesztáni MMA-bunyós azt gondolta, mentálisan keményebb lesz Conor McGregor.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés