És ráadásul még magyar származású is ez az egykori világsztár. Na ki ő?

Persze hogy Kevin Kuranyi az, és a haladas.hu azt írja, az 52-szeres német válogatott támadó képbe került a Haladásnál, az ügynöke ajánlotta be az NB I középcsapatának. És Tóth Miklós ügyvezető igazgató megerősítette a hírt.

Kuranyi legutóbb a Bundesligában szereplő Hoffenheimben focizott, nyár óta szabadon igazolható, ezért akár Magyarországra is igazolhatna. A Halinál nem ez lenne az első nagy dobás, korábban az olasz válogatott Tommaso Rocchit is magukhoz csábították.

Az esetleges igazolást gyengíti, hogy Kurányinak az Észak-amerikai labdarúgó-bajnokságból (MLS) is van ajánlata, márpedig az USA nyilván vonzóbb mint a honi NB I.

A 34 éves, 190 cm magas, 88 kg súlyú, a brazíliai Rio de Janeiróban született német támadó 2003 és 2008 között 52-szer szerepelt a német válogatottban, 19 gólt szerzett. Világbajnoki ezüstérmes, 275 mérkőzésen 111 gólt jegyez a Bundesligában. Korábban a VFB Stuttgart, a Schalke 04 és a Dinamo Moszkva támadója, legutóbb a TSV Hoffenheim játékosa volt. Nyár óta szabadon igazolható, jelenlegi piaci értéke 750 ezer euró.

Kurányi magyar felmenővel is rendelkezik, nagypapája, Kurányi Kálmán Budapesten született, később Németországban élt, és az ő fia – Kevin Kurányi édesapja – vándorolt ki Brazíliába.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában