Eléggé szorul a hurok a Barca vezetőinek nyaka körül, meg persze ezáltal az egész klub jó hírneve bele lesz tolva egy bűzös dögkútba. Neymar megvétele túl sokba kerülhet a Barcelonának, pénzben és életben is.

A Marca arról írt, hogy Pablo Ruz vizsgálóbíró börtönbüntetést kért Josep Bartomeu jelenlegi, valamint Sandro Rosell korábbi elnökre, előbbire két-, utóbbira pedig legalább hétéves hűvösben mélázás várhat.

De a klub sem jár túl jól a Neymar-ügylettel, mert az állítólag 57 millió euróért szerződtetett brazil ára egészen magasra kúszott, úgy nagyjából több közepesen nagy afrikai ország költségvetése összejött: 158 millió euróba is fájhat az üzlet.

Ez úgy jött ki, hogy a Barcelona szerinti 57 millió igazából legalább 83,4 millió euró volt, erre jön rá a nyomozati, büntetési és prémiumpénzek, amivel már 100 millánál járunk, ehhez adhatjuk hozzá a több mint 50 millió eurónyi pénzbírságot. A böri mellett ugyanis az ügyészség 22 202 750 eurós pénzbüntetés kiszabását is kérte a klubra a 2011 és 2014 között feltárt adócsalások és hamis könyvelés miatt.

A vád szerint a katalán klub több mint 2,8 millió euróval kevesebb adót fizetett be Neymar megvételen után. Miután ez kiderült, és elindították az eljárást, a Barcelona – elővigyázatosságra hivatkozva – 13,6 millió euró adót befizetett utólag. Későn.

És azt tudtad, hogy Neymar jobb, mint CR?

(Forrás: Marca, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés