Azt javasoljuk, mindenki maradjon otthon, és ha már erre kényszerülünk magunk és mások egészsége miatt, nézzük focit. Mivel az összes futballeseményt elhalasztották, vegyük elő a régi nagyokat és gyönyörködjünk. Elsőnek Zinedine Zidane-t mutatjuk meg.

Lassan felnő egy olyan generáció, aki nem látta a focipályán Zinedine Zidane-t, csak a Real Madrid, egyébként igen sikeres, edzőjeként. Nekik azért mutatjuk, hogy tudják meg, mekkora focista volt, a többieknek – és magunknak – azért, hogy opálos szemmel gyönyörködhessenek.

A 47 éves, edzőként háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Zizou a 90-es évek végén, 2000-es évek elején a világ egyik legjobb labdarúgója volt. A francia válogatott középpályásnak termete és kissé mackósnak tűnő mozgása ellenére kifogástalan volt a technikája, és kevesen láttak úgy a pályán, ahogy ő.

Zidane világ- és Európa-bajnok, 1998-ban hazai pályán simán verték a vb-döntőben Brazíliát – meg is kapta az Aranylabdát –, majd két év múlva az Eb-t is behúzták, 2002-ben meg klubcsapatában, a Real Madriddal ért a csúcsra. Akkor topon volt Zidane, 2006-ban pedig talán csak azért nem nyertek újabb világbajnokságot, mert nem bírta elviselni Materazzi trash talkját és kiállították a döntőben. Pedig azon a tornán is óriásit játszott.

Nézd csak meg, mit művelt Brazília ellen, brazilabb volt bármelyik brazilnál:

Itt egy kis ízelítő Zizou tudásából:

(Fotó: Michael Steele/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Martínezé az egyik legőrültebb statisztika a futballban

További cikkeink a témában