A lányokéhoz hasonló feltámadás megvolt, csak a büntetőket nem lőttük be.

Csoportelsőként és veretlenül jutottunk a negyeddöntőbe (plusz mi lőttük a legtöbb gólt), vagyis így lehet az, hogy a másik csoport negyedik helyezettjével, azaz az Európa-bajnoki ezüstérmes Montenegróval játszhatunk. Annyira ennek nem örülhettünk, az Eb-n pont ők ütöttek el minket a döntőtől.

Montenegró most is hozta erőjátékát, és mi hiába voltunk papíron jobbak technikailag, sikerült a legrosszabb formánkat hozni, a gólok csak nagyon nehezen jöttek, és pont ma elég nagyot ment a montenegrói kapus is. Az első félidőben 4–1-re is elmentek, de a harmadik negyedre nagy nehezen felzárkóztunk egy gólra, a negyedik negyed végére pedig ki is egyenlítettünk, végül 9–9 lett a rendes játékidő. Büntetőknél pedig a montenegróiak voltak jobbak (2–4) és ők jutottak a legjobb négy közé, ahol majd a brazil–horvát párharc győztesével játszhatnak.

A magyar fiúknak tehát nincs meg az elődöntő, így az ötödik-nyolcadik helyért játszhatnak majd csütörtökön. A lányok viszont szerdán az amerikaiak ellen a döntőbe juthatnak, mondjuk annyira nagyon nem hisznek bennünk.

Magyarország–Montenegró 9–9* (1–2, 2–3, 3–3, 3–1)
*Büntetők után: 11–13

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés