Anthony Martial úgy érzi, jelenleg nincs jövője a Manchester Unitedben, a téli átigazolási időszakban váltani akar.

Martial 2015-ben érkezett a Monacotól a Manchester Unitedhez, rögtön kikiáltották az új Thierry Henrynak. Ez most már túlzónak tűnik, de Martial valóban jól kezdett Angliában, és még abban az évben megkapta a legjobb 21 éven aluli Európában futballozó játékosnak járó Golden Boy-díjat.

A fejlődése azonban megtorpant, és bár voltak olyan rövidebb időszakok, amikor úgy tűnt, meghatározó arca lehet a Man. Unitednek, ez eddig nem történt meg. És az elmúlt egy-két szezonban ettől egyre távolabb került. Közben már 26 éves lett, nem lehet már tehetségként hivatkozni rá, elvileg most kellene pályája csúcsán lennie, vagy legalább annak a csúcsnak a kezdetén. Ehelyett azonban padozik Manchesterben, idén mindössze hét bajnokin szerepelt, egy gólja van, és 60 percnél többet egyetlen alkalommal sem játszott.

Így teljesen logikus, hogy váltani akar, és ezt most már az ügynökével is közölte:

Egyszerűen csak játszani akar, januárban klubot fog váltani. Nem akar maradni, hamarosan beszélek a vezetőséggel

mondta az ügynöke, Philippe Lamboley.

A Unitednél új korszak kezdődött, Ralf Rangnick érkezett Solskjaer helyére, miután a csapat nem hozta a szezon előtt elvárt eredményeket. A német edző érkezését komoly várakozás előzte meg, ma a futball egyik legfontosabb elemének tartott letámadás igazi szakértőjének tartják. Papíron a fiatal Martial akár még illene is ebbe a stílusba, de úgy tűnik, a játékos váltani akar, és megpróbálja máshol újjáépíteni a karrierjét. Néhány éve Memphis Depay volt hasonló helyzetben, a hollandnak bejött, pár szezont lehúzott a Lyonban, nyáron pedig ismét egy meghatározó klubhoz, a Barcelonához szerződött.

Martial piaci értéke egyébként 35 millió euró, a szerződése 2024-ben jár le az MU-val, és az a valószínűbb, hogy télen egyelőre csak kölcsönbe távozik, ha elengedi a Manchester United.

Ralf Rangnick mentheti meg a Manchester United szezonját

Egy feltétellel sarokba szorította a Man. United vezetőit. De bevállalták.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hivatalosan is román állampolgár lett a magyar sakk legnagyobb értéke

További cikkeink a témában