Azt már megírtuk, hogy páratlan módon egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt a Barcának a München ellen, de más gondok is voltak. Persze ezek összefüggenek.

Az biztos volt, hogy ez az idei Barcelona esélytelen a Bayern ellen, eleve nem is elég erős a kerete, na meg akadt pár fontos hiányzója (Ansu Fati, Dest, Agüero, Dembélé). Ám ha kevés vagy, akkor legalább tegyél bele plusz munkát. A Barcelona játékosai(nak nagy része) ezt nem tették meg, mint kiderült a futómennyiségből.

A Bayern München összességében 15 kilométerrel többet futott, mint a Barca: Nagelsmann együttese 124,7 km-t, míg Busquetsék 109,8-at tettek meg.

Ez ezen a szinten nagyon komoly különbség. De persze a felfogással volt is gond, ez látszott, a Sport szakírója, Lluís Mascaró ezt jegyezte meg:

„A Barcelona felment a pályára, de a győzelem érdekében nem tett semmit, csak azért, hogy ne kapjon ki. Ez a legrosszabb módja a vereségnek.”

A Barcelona története során először zárt úgy egy BL-meccset, hogy nem volt kaput eltaláló lövése

A Bayern München esélyt sem adott a Barcelonának a Camp Nouban, és bizonyos szempontból története egyik leggyengébb meccsét játszotta a katalán csapat.

(Fotó: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában