Jen Selter, a huszonöt éves New York-i csaj rengeteg munkával felépítette a világ talán legtökéletesebb, legkívánatosabb hátsóját. Ezzel párhuzamosan az Instagramon pedig összerakta az egyik legnézettebb profilt is.

Jen 2012-ben egy fitneszterem recepciósaként dolgozott és mindig csodálta azokat, akik minden körülmények között szorgalmasan edzettek, fáradság ide, pocsék idő oda.

„Láttam a testükön a változásokat, amely engem is befolyásolt és én is elkezdtem vágyakozni a változásra.”

Szintén edzésbe kezdett, ő a workout és a jóga mellett tette le a voksát, 2012 márciusában regelt az Instagramra, hogy megossza a népekkel az eredményeit, és hogy inspirálja őket – sok munkával csodás eredményeket lehet elérni.

Jen Selter annyira befutott, hogy 2014 év elején kicsit több mint másfél millióan követték a jenseltert. Eközben írtak róla a The New York Postban, a New York Magazine-ban, a Huffington Postban, az Elle-ben, a Vanity Fairben, valamint a People magazinban is.

Ma meg már több mint 12,7 millióan követik.

Annyira menő lett, hogy külön hashtagjei lett, mint például a szeggszelfi, a #belfies meg a #seltering.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában