Asraf Hakimi nyilatkozott arról, hogyan éli meg, hogy Lionel Messi megérkezett az öltözőbe.

Természetesen a marokkói elképesztően örült annak, hogy a hatszoros aranylabdás Lionel Messi is Párizsba igazolt, és picit meg is lepődött, hogy az argentin legenda milyen az öltözőben, írta meg goal.com a L'Équipe-re hivatkozva.

„Meglepett a viselkedése, közvetlen és csendes.”

A pályán meg még könnyebb vele.

„Könnyű vele kapcsolatot teremteni. Lepasszolom neki a labdát, továbbfutok, ő pedig tökéletesen adja vissza.”

„Arra, hogy Messi távozik Barcelonából, én sem számítottam, de amikor megtudtam, hogy jön, mit mondhattam volna? Egy álom vált ezzel valóra. Sok nagyszerű játékossal játszottam már, de Messivel még nem, pedig nagyon akartam. Büszke vagyok arra, hogy ilyen jó futballistával az oldalamon fejlődhetek. Figyelni fogom, hogy hogyan edz és játszik. Erősödik vele a csapat. Azonos nyelvet beszélünk, és szépen apránként összecsiszolódik majd a társaság.”

Messi már csak a világ második legjobban fizetett labdarúgója

A csapatváltással a trónról is letaszították, de azért így sem panaszkodhat.

A PSG edzőjének magyarázkodnia kellett, miután lecserélte Lionel Messit

Maurizio Pochettino a Lyon elleni bajnokin a 76. percben lecserélte Lionel Messit. A meccs végén megmagyarázta, miért döntött így.

(via; fotó: Tnani Badreddine/Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés