A szerzett pont nélkül abszolvált férfi kézi Eb után az MKSZ elég kemény közleményt adott ki, ami alapján úgy tűnt, a svéd szakembernek mennie kell.

Egy elég szánalmas egymásra mutogatás zajlott a csúfos szereplés után, amit az MKSZ kezdett egy olyan közleménnyel, ami gyanúsnak tűnt. Többek között ez volt olvasható benne:

„...az élsportban elsősorban az eredmény minősít, ezért mélységesen csalódottak vagyunk. Csalódást okozott Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány bemutatkozása is.”

Ezek után azt éreztük, Vranjesnek mennie kell, egyszerűbb lesz őt elküldeni, mint rendbe rakni az utánpótlást, a légiós kérdést, meg az egyéb gondokat. De nem, a svéd marad, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Kocsis Máté maga mondta el.

A magyar férfi kézilabda-válogatottnál nincs kapitánykérdésLjubomir Vranjes a világ egyik legjobb és legfelkészültebb szakembere, Marosi László javaslatára nem véletlenül döntöttünk mellette, örülünk, hogy itt van. Nem kapott selyemzsinórt, még akkor sem, ha néhányan ezt olvasták ki a szövetség közleményéből.

Vranjes mindent tud a kézilabdáról, szerintem konkrétan egy zseni.

Eredményei, tudása, személyisége, profizmusa, és a reálisan kitűzött célok reménytelivé tették az Eb-t, sőt volt, aki csodát is várt.

Azt is elmondta, hogy a (magyar?) szakemberek kifogásolták a válogatott felkészülésének intenzitását, kevesellték az arra fordított figyelmet, és többen is úgy érezték, hogy Vranjesben is sokkal több van a látottaknál. Azt gondolja, ha a magyar válogatottról van szó, jogos elvárás, hogy mindenki a legkeményebben, vitán felül álló erőbedobással dolgozzon. A válogatott kell, hogy a legfontosabb legyen.

Ennek érdekében semmi sem lehet akadály, akár az edzői stábot is ki kell bővíteni. Ez pedig azt jelenti, hogy kap egy magyart, aki segít kommunikálni.

Vranjes nyugodtan dolgozhat svéd kollégájával, de mellette választhat még olyan edzőt is maga mellé, aki segít neki a játékosokkal való kapcsolattartásban, akivel jól tud együtt dolgozni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában