Német házidöntőt rendeznek a Bajnokok Ligájában, a Dortmund a Real Madridot ütötte ki, a Bayern pedig a Barcelonát oktatta. Német világuralom következik? Megölték a tiki-takát?

Ezek a németek nem szaroznak, ha egyszer valamit kitalálnak, megterveznek, akkor azt könyörtelenül végig is viszik. Miután a futballjuk olyan szintre süllyedt a 2000-es évekre, hogy már-már örültek az ellenfelek, ha őket kapták az Eb- vagy a vb-csoportban, ledózeroltak mindent, és új alapokra helyezték a képzést, tervezést. Holott ’90-ben még világbajnokságot, ’96-ban pedig Eb-t nyertek. Aztán jött a nagy semmi. Csak a lesajnáló pillantások a franciáktól, az angoloktól, olaszoktól, majd a spanyoloktól, akik utánuk uralták a focit.

Elkezdték módszeresen és igencsak máshogy képezni a fiatalokat, már nem volt elég ész nélkül robotolni, feltúrni a pályát, plusz okosan szélesre tárták a kaput a bevándorlók már Németországban gyökeret eresztett gyermekei előtt, sőt, tudatosan keresték a török és egyéb vérvonalat, mert tudták, szükségük van másfajta szemléletre is. Most, 2013-ban pedig német házidöntőt rendeznek a Bajnokok Ligájában. Reform a javából.

De most inkább vessük tekintetünket a vesztesekre, a most még uralkodó spanyolokra, akiket rendesen elporoltak. Igen, természetesen magam is tisztában vagyok, hogy a BL címvédője a Chelsea, de úgy ánblokk a labdarúgást tekintve igen nagy botorság lenne azt állítani, hogy angolok uralják a mezőnyt. Válogatott szinten sehol sincsenek, a klubcsapatokban elvétve akad helyi srác. Spanyolország ugye zsinórban nyert két Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot, miközben a Barcelona oktatta futballra Európát. (Az UEFA-kupa/Európa-liga a Valencia, a Sevilla, majd az Atlético révén szintén az övék volt.)

Oktatta, mert tökélyre fejlesztették azt a labdatartásra építő dominanciát, melynek alapjait Johan Cruyff tette le és Pep Guardiola csiszolta olyanra, ami ellen már nem, vagy alig volt ellenszer. (És ugyanezt játssza a spanyol válogatott is.) És amelyben olyan zsenik futballoznak, akik szinte kivétel nélkül a spanyol (katalán) utánpótlásból kerültek ki, egészen konkrétan a La Masiáról. A taktika plusz a zsenik egyenlő totális fölény.

Eddig.

A szisztematikusan felépített, hazai játékosokkal teletömött két német csúcsklub már az elmúlt években is villogtatta oroszlánkörmeit, a Dortmund megtörte otthon a Bayern München egyeduralmát, ám akkor még a nemzetközi színtéren könnyűnek találtatott. A bajorok viszont már a BL-ben is jelezték, komoly terveik vannak, a 2012-es döntőben jobbak voltak a Chelsea-nél, de nem volt szerencséjük. Ám a nyári Európa-bajnokság még mindig arról árulkodott, a spanyol dominancia megtörhetetlen, hiába akadt fenn a BL-elődöntőben a két kirakatcsapat.

De az idei kiírásban már lehetett érezni, hogy Németországban valami nagyon durva, ütős cuccot kotyvasztottak a futballkonyhán. Az eddig a határon túl pehelysúlyúnak tűnő Dortmund lerendezte a halálcsoportot, a Real Madridtól négy pontot csent el. Majd szintén a királyiak ellen egy pazar első meccset produkálva bejutottak a döntőbe (4–1). Pedig a roppant szimpatikus José Mourinhónak semmi más célja nem volt – miután a három legnagyobb (?) liga bajnoki címe már ott figyel abban a bizonyos üveges szekrényében –, minthogy bezsákolja a harmadik ország harmadik klubjával a harmadik BL-trófeáját. Ezidáig csak a Chelsea-vel nem sikerült neki. Meg is próbálja majd újra, de ez más sztori… („Ott szeretnék edzősködni, ahol szeretnek engem.”)

De mi történt a Dortmund ellen? Nehéz eldönteni, hogy Sergio Ramosnak volt-e igaza az első meccs után, miszerint a „hozzáállásunk borzalmas volt, és saját magam emelem ki elsőként a rosszak közül”, vagy egész egyszerűen a Dortmund remek teljesítménye roppantotta meg a Madridot. Az első meccs 4–1-es eredménye egyértelmű, hogy a Borussia elképesztő futómennyiségének, a villámgyors támadásvezetésnek és a technikailag tökéletes támadóknak köszönhető, de a visszavágón látottak alapján lehet abban valami, hogy a Real hozzáállása kifogásolható volt a Signal Iduna Parkban.

A madridi második meccsen már az elején nekiestek Ronaldóék a németeknek, és csak Weidenfellernek volt köszönhető, hogy meccsben maradtak. A Dortmund főleg nem a védekezésével nyeri meg a meccseit, meg is roppant volna, ha a három ziccerből legalább egy gól lesz. Nem lett, így aztán jöttek is a tökéletes kontrák a fellélegző sárgáktól, ám az odavágóval ellentétben most nem sült el Lewandowski lába. Végül a mérhetetlen sok pénzből összetákolt Real Madrid búcsúzott (Mou cirka 180 millió eurót költött játékosokra), a saját nevelésű és fiatalokat beépítő Dortmund pedig a döntőben teheti fel a koronát az eddigi építkezésére.

Ebben a párharcban főleg Mourinho szerepe lehet érdekes, hiszen összességében nem temethető a spanyol foci – Mou viszont megbukott, hiszen három év alatt egy darab bajnoki, egy szem kupa- és egy nem túl fontos Szuperkupa-aranyon kívül nem tud semmit felmutatni. Ez azért messze van attól a nem titkolt tervétől, hogy megtöri a Barcelona hegemóniáját. A Madriddal támadni kell, nincs mese, a Realba bele van kódolva, hogy kötelező dominálni, gólokat lőni, látványosnak lenni, de Joséba viszont nincs. Valahogy nem találta meg a hangot a csapattal, a közönséggel, úgy összességében Spanyolországgal. Ki tudja miért (...), ezt a kellemes, kedves férfit nem csípték az országban, sőt még Madridban sem. Az Internél pedig isten volt, de hát a catenaccio hazájában…

Mou, az elődöntő után:

"Tudom, hogy Angliában szeretnek engem a szurkolók, a média tisztességes módon bánik velem. Tudom, hogy több angol klub érdeklődik irántam, egy pedig különösképpen. Spanyolországban más a helyzet, sokan utálnak engem, néhányan itt vannak közülük, ebben a teremben."

A Barcelonánál más a helyzet. Nem, nem azért, mert ott a tréner ne bukott volna meg, hanem, mert úgy fest, az egész koncepciót tűzre lehet dobni. Ami majd egy évtizeden keresztül működött, három BL-sikert hozott, az most 180 perc alatt romokba omlott össze. Voltak gyanús jelek, korábban az Inter és a Chelsea már képes volt két meccs erejéig tönkretenni a játékukat, a Real is ráérzett erre alkalomadtán, a Milan egy meccsre bedarálta a törpéket, de lefocizni senki sem tudta őket. Csak megfojtani, rövid időre. Most azonban jött a Bayern München, és tökéletes taktikával nem csak megölte, eltemette, de meg is alázta a tiki-takát.

Elméletileg nem annyira bonyolult védekezni a katalánok ellen, a gyakorlatban persze félelmetes kondíció és fegyelem szükséges hozzá. Így aztán a gyakorlatban egy jó formában játszó Barcelona könnyedén képes átjátszani azt a kétrétegű falat, amit elé húznak. Csakhogy ezt a kettősséget most tökéletesen hozták a bajorok, ám a többiekkel ellentétben előrejátékban is zseniálisan voltak. Védekezni meg nem nagyon tud a Barca. Mert nem kell neki – náluk a labda. (És a védelem fele, háromnegyede hiányzott is.)

Most viszont hiába volt náluk a labda, a németek kétsoros, de mélységében többlépcsős védekezése, Xavi és Iniesta területének minimálisra szorítása, Messi (illetve szinte mindenki más) bekettőzése és a szélek viszonylagos feladása ellen semmi ellenlépés nem volt. És ezért bukott meg szegény betegeskedő Tito Vilanova is. Kvázi tétlenül nézte, ahogy kivégzik csapatát. Kétszer. Ez főleg az első meccsen volt tapasztalható, hiszen nem nyúlt bele a meccsbe, hiába szenvedett kínosan a csapata.

Egyelőre azonban nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy vége a spanyol uralomnak és a Barcelona játékfilozófiájának. Miért is? Mert erre a következő BL-kiírás és a riói vb fog választ adni. Nekem már most gyanús, hogy nem lesz címvédés, viszont a németek újra örülhetnek majd, de ne szaladjunk előre. Szóval miért is nincs vége? Vajon végleges-e az uralkodóváltás? Bedöntötték-e a tiki-takát a német mesterek, vagy csak a sok sérült–Vilanova hosszú távolléte–elképesztő bíróbakik mágikus hármas együttállása okozta a súlyos megalázást?

Sajnos kell kicsit bírózni, nem hallgathatjuk el, hogy az első meccsen elképesztő nagy hibákat követett el Kassai és csapata, minimum kettő, de inkább három Bayern-gól szabálytalan volt (Dante támaszkodott, Gómez lesen volt, Müller szabálytalankodott), így jóindulattal is 0–2-ről indult volna a visszavágó. Ebben az esetben egyrészt kizárt, hogy Messi végigülje a meccset a kispadon, másrészt szó sem esne megalázásról.

Viszont mindezek ellenére is sokkal jobb volt a Bayern, így elkerülhetetlen a taktika újraértelmezése. Ha kétszer egymás után tökéletesen sikerült megfojtani a Barcelona játékát, akkor jövőre miért ne sikerülne? Sőt, akármikor. Aligha hiszem, hogy pusztán Neymar – esetleges – érkezése sokat változtatna ezen. Ennél több kell. Más kell. Egyénileg nem gondolom, hogy lejárt a barcások és realosok ideje, még mindig Messi a világ legjobbja, még mindig Iniesta, Xavi és Cé Ronaldo követi, de a jelek szerint csapatként, taktikailag csúnyán megbuktak. Főleg a Barcelona.

(Fotó: Europress/Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

További cikkeink a témában