Csütörtöktől már lehet jegyeket kapni a jövő évi vb-re, a FIFA pedig elárulta, mennyibe kerül a döntőre a legolcsóbb jegy.

A belépőket két ütemben értékesíti a szervezet, az első csütörtöktől október 12-ig tart. A szurkolók ez idő alatt csak egy meccsre, vagy azonos helyszínen több összecsapásra szóló, illetve egy válogatott összes találkozójára érvényes jegyet igényelhetnek.

Belépőket csak a FIFA honlapján lehet vásárolni, a szövetség november 16-ig értesíti a drukkereket arról, szerencséjük volt-e a sorsoláson. November 16. és 28. között gyorsasági alapon lehet jegyhez jutni.

A második ütem is két részből áll majd: a december 5. és jövő év január 31. közötti szakaszban véletlen sorsolással dől el, ki jut jegyhez, míg március 13. és április 3. között ismét gyorsasági alapon lehet majd belépőt venni.

Ha ezután maradnak szabad helyek, akkor egészen a július 15-i döntő napjáig lehet majd venni.

A FIFA egyébként külön jegyárakat határozott meg a külföldi és az orosz szurkolóknak, előbbieknek a legolcsóbb jegy egy csoportmeccsre 27 ezer forintba, a hazaiaknak 5700-ba fog kerülni. A döntőre az oroszoknak a legolcsóbb 31 500 forintba, míg a külföldieknek 117 ezer forintba kerül.

A FIFA a közleményében még kiemeli, hogy a jegyek mellé minden nézőnek szüksége lesz egy ingyenes szurkolói kártyára, ennek a segítségével léphetnek be vízummentesen az országba, és meccsnapokon ingyenesen használhatják a tömegközlekedési eszközöket is.

A döntőt a Luzsnyiki Stadion játsszák, a világbajnokságot 2018. június 14. és július 15. között rendezik meg.

Ebben a stadionban játsszák a jövő évi vb-döntőt

Az oroszok elkészültek a legfontosabb stadionnal.

(MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés