Russell Westbrook, az Oklahoma City Thunder kivételes képességű hátvédje a nagy Jordan nyomdokaiba lépett, minden idők legjobbja óta senkinek sem sikerült négyszer egymás után tripla duplát összehoznia.

49 ponttal, 16 lepattanóval és 10 assziszttal zárt Russ a Philadelphia 76ers elleni NBA-mérkőzésen, pontokban karriercsúcsot ért el, a tripla duplával pedig történelmet írt. Mindezt arccsonttörés után, speciális védőmaszkban. Jár a pacsi. A szezonban már hatnál jár.

A tripla dupla pedig azt jelenti, hogy három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű teljesítményt ér el valaki. Négy egymást követő tripla duplát 1989 tavasza óta senki sem ért el az NBA-ben, akkor ez Michael Jordannek sikerült. Ő pedig tudjuk, ki. Minden idők.

A liga történetében Westbrookon és Jordanen kívül egyedül Pete Maravichnek volt egymás után négy tripla duplája. Ennyi ponttal legutóbb Larry Bird tripla duplázott még 1992-ben.

Februárban asszisztokból is karriercsúcsot osztott ki, a Denver ellen 17 esett ki a kezéből, ha az OKC bejut a playoffba, az neki lesz köszönhető, és akkor még MVP is lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés