Országos kutatásban vizsgálták a magyarok sportolási szokásait.

Első látásra meglepő lehet, de a magyar felnőttek nagyobb része állítja, hogy szokott valamilyen testmozgást, sportot végezni – legtöbben hetente többször vagy annál is gyakrabban – egyebek közt ez derül ki abból az országos kutatásból, amely a Rexona megbízásából készült el.

Árnyalja a képet ugyanakkor, hogy ez a magas arány és a magas gyakoriság annak is köszönhető, hogy a kerékpározás a leggyakoribb mozgásforma – ami, ahogy azt a falvakban élők aránya mutatja, a közlekedési célból végzett mozgást is magában foglalja. A második legkedveltebb sport – jócskán lemaradva – a túra és a kirándulás (ez is főként a rendszeresen nem sportolók körében népszerű), amit a futás, a gyógytorna és a konditermi edzések követnek. A válaszadók többsége nem elégedett azzal, amennyi időt sportra/testmozgásra szán, a jelenleginél többet vagy sokkal többet foglalkoznának testedzéssel.

Miért nem sportolunk?

Megállapítható, hogy önmagunkkal szemben megbocsátóbbak vagyunk, míg másokkal szemben kritikusabbak. Azok ugyanis, akik nem mozognak, saját maguk esetében a leggyakrabban időhiányra hivatkoznak, de ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy „Ön szerint a magyarok miért nem mozognak eleget?”, a legtöbben a lustaságot említik indokként, de dobogós még az idő- és az elhatározás hiánya is.

Utóbbi véleményeket támasztja alá, hogy a felmérés eredménye alapján a válaszadók számára jelenleg a sport/mozgás valamivel kevesebb örömet ad, mint az olvasás vagy internetezés.

A kutatásból kiderül, hogy minden ötödik magyar úgy gondolja, honfitársai azért nem sportolnak, mert még nem találták meg a hozzájuk illő mozgásformát. Ez azért különösen érdekes, mert a válaszadók jellemzően egyetértenek azzal, hogyha megtalálja valaki a neki való sportot, onnantól nem érzi kényszernek a mozgást, illetve kiegyensúlyozottabbá is válik.

„A kutatás alátámasztotta, hogy nem könnyű megtalálni a számunkra igazán örömöt adó mozgásformát, de ha megvan, az többszörösen is pozitív eredménnyel jár, hiszen szívesebben és többet mozgunk, mintha kényszerből tennénk. Ezt felismerve indítottuk el kampányunkat Hosszú Katinka főszereplésével, ahol – ahogy azt a reklámfilmben is bemutattuk – ő is kipróbálhatta magát más sportágakban. A „Téged mi mozgat” kampányunkkal arra szeretnénk biztatni a magyarokat, hogy merjenek kipróbálni minél több sportot, a keresés során pedig legyenek kitartóak, mert így találhatják meg azt, ami igazán nekik való, amiben rálelhetnek a mozgás örömére” – mondta Kómár Kornélia, a Rexona márkamenedzsere.

(Közlemény/Player; Fotók: Rexona; Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában