Simán írnánk, hogy A Legjobb, de tudjuk, hogy nem szeretitek a túlzásokat.

Pedig talán ez nem is túlzás, a brazil hatása a csapatra kivételes volt – igaz, ehhez lehetne egy-két szava mondjuk Besicnek, Kunticsnak vagy Pintének is. De nem is ez a lényeg, hanem hogy

Leonardo már ismét Magyarországon van, a Diósgyőrrel edz, és ha Bódog Tamás edző úgy érzi, van olyan állapotban fizikailag a tényleg zseniális támadó, akkor leigazolják.

Mert már megtehetik, hiszen lejárt a Fradi tilalma: a távozása után három évig nem szerződhetett vissza az NB I-be, de ez idén nyáron lejárt. És bizony, ha valaki erősítés, az Leonardo, még 34 évesen is, és még akkor is, ha mondjuk csak hatvan perceket bír meccsenként. Olyan technikai tudás, induló sebesség, kreativitás és finesz nincs együtt egy emberben az NB I-ben, aminek ő a birtokában van.

Leonardo 2013 februárjától 2014 nyaráig volt a Ferencváros játékosa, ez idő alatt 23 bajnokin játszott 7 gólt szerzett és 6 gól készített elő, de az igazi ereje az, hogy simán levesz egy-két védőt egy szempillantás alatt.

Bódog Tamás várja is nagyon: „Egy technikailag nagyon képzett játékos csatlakozik a mai napon hozzánk, akiről jókat hallottam. Leonardo edzéslehetőséget kért a szakmai stábtól és ezt a lehetőséget megadtuk neki. Velünk fog készülni az elkövetkező napokban, és én magam is kíváncsian várom milyen állapotban van a labdarúgó.

A brazil is készen áll.

„Sok szép emléket őrzök Magyarországról, szerettem itt játszani. Diósgyőrbe is mindig szívesen jöttem, hiszen rendre telt ház előtt léphettünk pályára. Aki csak Hollandiából követi az eseményeket, annak elképzelhetetlen, hogy az elmúlt években mekkora változás történt errefelé, csodálatos a DVTK Edzőközpont, és impozáns az épülő stadion is. Keményen fogok dolgozni a következő napokban, és alig várom, hogy találkozzak korábbi csapattársaimmal, Busai Attilával és Ugrai Rolanddal.”

via

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés