A Kisvárda a hatodik helyen áll, a Mezőkövesd mellett az NB I egyik meglepetéscsapata volt, aztán egyszer csak váratlanul kivágták Miriuta László edzőt.

Az egykori kiváló Győr-, Videoton- és Fradi-játékos, aki a magyar válogatottban is szerepelt, nyáron érkezett Kisvárdára edzőnek. És aligha hitte, hogy csak néhány hetet húz ki, azt meg pláne, hogy nem az eredménytelenség miatt rúgják ki.

„Klubunk és a vezetőedző futballról alkotott elképzelései különböztek” – írta akkor közleményben a Kisvárda. Ma már tudjuk, miben különböztek, Miriuta elmondta a Digi Sportnak.

„Ilyen még Romániában sem fordult elő velem.”

Augusztus 24-én a Kisvárda az Újpesttel játszott, a szünetben Miriuta Grozavnak adott taktikai utasításokat:

Amikor észrevettem, hogy valaki ordibál az öltözőben. A tulajdonos úr volt az, az egyik játékossal mérgelődött. Megkérdeztem Révész Attilától, hogy pénzt hozott a játékosoknak, vagy miért van itt? Megkértem, hogy hagyja el az öltözőt, mert rajtam, a stábon és a játékosokon kívül senkinek nincs ott keresnivalója.

Az ominózus jelenet után már csak emailben kommunikáltak, Miriuta érezte is, hogy baj lehet.

Az utolsó meccsemen biztonsági őrt állíttattam az öltöző elé, és mondtam, hogy senki nem jöhet be. Másnap felhívott a tulajdonos, hogy nem folytatjuk a közös munkát.

A Kisvárda azóta három meccset elbukott, a Zalaegerszeggel pedig döntetlent játszott. Révész azóta kinevezte edzőnek Kocsis Jánost és Dajka Lászlót.

A tulaj a Digi Sporton reagált Miriuta szavaira.

A szünetben valóban lementem, a folyosón volt, visszajött velem; Gosztonyi sérüléséről érdeklődtem, nem kiabáltam, ráadásul olvasom, hogy épp Grozavnak taktikai utasításokat adott – ez kicsit meglepő volt számomra, mert a többieknek sem adott soha taktikai utasítást. Úgy telefonáltak bent a játékosok, mintha kártyapartin lennének.” Azt is elmondta, az igazi okokat nem fogja elmondani.

A klubunk számára nagy kárt okozó cselekedetet tett, amit nem tudtunk tolerálni.

(via 444, Index)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában