Hosszan beszélt a portugál a Brighton elleni FA-kupa-negyeddöntő előtt.

Mourinhót elég sok kritika éri az elmúlt időszakban, a Sevilla kiejtette az MU-t a BL-ből, a bajnokság pedig már rég elúszott. A csapat játéka meg helyenként borzasztó.

„Nem fogok elmenekülni, eltűnni vagy sírni… Lehetnék egy másik bajnokságban, ahol már akkor megvan a bajnoki cím, amikor elkezdődik a bajnokság, de én itt vagyok, és kizárt, hogy megváltoztassam a hozzáállásomat.

Húszévesen egy senki voltam a futballban, csak valakinek a fia, akiben rengeteg büszkeség volt. Most 55 évesen az vagyok, aki. Azért értem el az eddigi eredményeimet, mert keményen dolgoztam.”

Mondta Mourinho, majd az MU elmúlt éveiről beszélt, minimális öndicsérettel.

„15 ponttal zártuk a csoportkört a BL-ben… Hét év alatt, négy menedzserrel egyszer nem jutott ki Európába a csapat, kétszer kiesett a csoportban, a legjobb eredménye egy negyeddöntő volt. A bajnokságban 2013-ban nyert utoljára bajnokságot a klub, azóta volt negyedik, ötödik, hatodik és hetedik.”

Majd azzal folytatta, hogy idő kell ahhoz, hogy egy nyertes csapat kialakuljon, és szerinte nem véletlen, hogy a Barca, Real, Juve, Bayern négyes szinte mindig bejut a nyolc közé a Bajnokok Ligájában. Majd jön az egész monológ talán legérdekesebb része, ahol egyes szám első személyben beszél a győzelmekről.

„Tíz hónapja nem nyertem semmit, legutóbb tíz hónapja nyertem trófeát. Legyőztem a Liverpoolt, a Chelsea-t, de kikaptam a Sevillától, úgyhogy most itt az alkalom örülni. Rendben van, azt is megtanultam a vallásos neveltetésemből, hogy örüljek más örömének, még akkor is, ha ők az ellenségeid. Úgyhogy legyen. Nagyon szerencsés fickó vagyok, és nagyon boldogan vagyok az, aki vagyok.”

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hivatalosan is román állampolgár lett a magyar sakk legnagyobb értéke

További cikkeink a témában