Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Megmondjuk. Négy angol, meg egy francia a háromhatról, a modern futball megszületéséről, meg a furcsa stoplisokról. 1953. november 25-én a londoni Wembleyben lépett pályára az a magyar csapat, amelynek az értékét csak aranyban lehetett kifejezni. Hatvanadik évforduló az évszázad meccséről sok nem-magyar nyilatkozattal, nehogy elfogultsággal vádoljanak minket.

Rogan Taylor, a University of Liverpool sporttörténésze olyan szinten megszállottja a meccsnek, hogy könyvet írt Puskásról. Egy BBC- interjúban elevenítette fel azt a történetet, mely a mérkőzés előtt, a játékoskijáróban történt. Stan Mortensen, a válogatott csatára észrevette, hogy a magyar játékosok cipője nem takarja a bokacsontjukat, mire odasúgott Billy Wrightnak, a csapatkapitánynak: „Billy, ezeknek még rendes felszerelésük sincs.

Szintén Taylor hívta fel a figyelmet arra, hogy az akkori angol kommentátor sarkazásnak (backheel) nevezte a visszahúzós Puskás-cselt a tévében, aminek az volt az oka, hogy erre a mozdulatra egyszerűen nem volt megfelelő kifejezésük, mivel a talppal a labdára lépés, és elhúzása nem szerepelt az angol focisták kelléktárában: nem láttak még ilyet. (Napjainkban drag back-nek nevezik).

Még egyet idézünk Taylortól, mert okos:

"A 3:6 nem csak egy nagy verés volt, a 90 éves angol veretlenség elvesztése, és nem csak a visszahúzós csel miatt híres, mert többről van itt szó. Ezen a meccsen született meg a modern futball."

Egyébként meg példaértékű, ahogy az angolok is évről évre megemlékeznek diadalmas elverésükről, ugyanazzal a nosztalgiával, sport iránti szeretettel, mint mi. A BBC-n tegnap, november 23-án például Jimmy Hoganről írtak, aki 1914-től edzőként dolgozott Magyarországon, és nagy szerepet játszott abban, hogy amatőr szintről profi színvonalra jusson a magyar foci.

A nézőtéren álló 105 ezer ember között jó pár neves személyiség volt, például az akkor 25 éves Jimmy Hill, későbbi legendás játékos és az angol futballszövetség elnöke, aki így emlékezett vissza a meccsre:

„Elég lesújtó volt. Saját pénzemen vettem jegyet, csak egy szimpla drukker voltam. Nem találtam szavakat arra, hogyan képes egy ország tizenegy ilyen játékos kitermelni.”

Raymond Kopa, a francia futballzseni csapatával, a Reims-szel megnyerte az 1952–53-as francia bajnokságot. A csapat jutalma az volt, hogy elvitték őket az angol-magyarra.

„Puskás teljesen lenyűgözött. Elképesztő löketei voltak, 35 méternyire a kaputól már életveszélyt jelentett.”

Bobby Robson szerint a verség új korszak kezdetét jelentette az angol labdarúgásban, mivel a  vezetőket a vereség döbbentette rá arra, hogy erősen le vannak maradva.

„Az az egy meccs egymagában megváltoztatta a gondolkodásunkat. Azt hittük, hogy megsemmisítjük őket. Anglia a Wembleyben… elvégre mi voltunk a játék megalkotói, ők meg csak tanítványok. Éppen az ellenkezője derült ki.”

Gil Merrick a kapuban állva nézte végig csapata vergődését, ami egészen konkrétan a nyolcvanadik másodpercben kezdődött, miután Hidegkúti kilőtte a jobb felsőt.

„Messze előttünk jártak futballtudás tekintetében. A legjobb formámat nyújtottam. Puskás a könyvében azt írta, hogy ha nem védek olyan jól, akkor tizenkettőt is rúghattak volna! Bár elintéztek minket, nagy megtiszteltetés volt játszani ellenük.”

Végül még annyit, hogy...

Felső sor balról jobbra: Lóránt, Buzánszky, Hidegkuti, Kocsis, Zakariás, Czibor, Bozsik, Budai II.

Alsó sor: Lantos, Puskás, Grosics.

(Fotó: Erky-Nagy Tibor, Magyar Fotóarchívum, Fortepan.hu)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.