Mindkét elődöntő sima volt a US Openen.

Az első elődöntőben a torna nem hivatalos rosszfiúja, Danyiil Medvegyev játszott Grigor Dimitrovval. Az ötödik kiemelt Medvegyevnek korábban volt egy balhéja, a Feliciano López elleni meccsén sportszerűtlenül viselkedett az egyik labdaszedővel, majd beintett a közönségnek, a meccs végén azt mondta, az őt kifütyülő nézők adtak neki erőt, nélkülük kiesett volna.

Dimitrov az egyéves lejtmenetét állította meg az idei US Openen, a korábbi világranglista-harmadik a nyolc között Roger Federert verte öt játszmában. Medvegyevvel azonban nem tudott mit kezdeni. Az első szett borzasztóan szoros volt, nüanszok döntöttek, végül rövidítésben az orosz húzta be a játszmát. A második szettet breakelőnnyel kezdte a bolgár, Medvegyev azonban fordított, a harmadik játszmában pedig már nem igazán volt esélye Grigor Dimitrovnak. Medvegyev ezzel bejutott pályafutása első Grand Slam döntőjébe.

A másik ágon Rafael Nadal az olasz Matteo Berrettinivel játszott. Berretini a nyolc között a torna egyik legszorosabb meccsén ejtette ki Monfilst, Nadalt azonban csak megszorítani tudta, szettet nem tudott elvenni a spanyoltól. Nadal végül 2 óra 39 perc alatt jutott a döntőbe, az első két szett még viszonylag szoros volt, a harmadikban már Berrettininek nem volt sansza.

Rafael Nadal–Danyiil Medvegyev döntőt játszanak tehát a férfiaknál a US Openen. Az orosz élete első, Nadal a tizenkilencedik GS-győzelmére hajt. Eddig egyszer játszottak egymás ellen, az idei torontói döntőben Rafael Nadal két sima szettben nyert.

US Open, férfi elődöntők:

Medvegyev–Dimitrov 7:6, 6:4, 6:3
Nadal–Berrettini 7:6, 6:4, 6:1

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában