A nyarat azért tudtuk csak túlélni, mert volt egy Európa-bajnokság, utána viszont legalább két hétig insomniában szenvedtünk, de aztán elrajtoltak a topbajnokságok. És most igazán boldogok vagyunk, mert végre a Bajnokok Ligája is elindult.

És játszik ma a már ronaldós Real Madrid és a Juventus is, de kit érdekelnek a fixegyes meccsek, ha akadnak ennél érdekesebbnek és izgalmasabbnak ígérkező párharcok is?!

Tottenham–Monaco (20:45)

Mindkét csapat igazán remekül kapta el a rajtot hazája bajnokságában. A Tottenham négy forduló után veretlen, igaz otthon még nem nyert, de mindkét idegenbeli meccsét hibátlanul és kapott gól nélkül hozta. Ráadásul Mauricio Pochettinóék a Stoke 4–0-s kiütésével hangolódtak a BL-meccsre.

A Monaco egészen félelmetesen kezdte a szezonját, nyolc tétmeccséből hatot megnyert, a bajnokságban még hibátlan (többek között a PSG-t is megverte) és négy kör után vezeti a tabellát. A BL-főtábláért két selejtezőkörön kellett átverekednie magát a csapatnak, előbb a Besiktast, majd a Villarrealt búcsúztatta. Formájuk remek nem szabad őket félvállról venni.

Az egyik oldalról Danny Rose, a másikról Benjamin Mendy hiányzik csak, vagyis szinte a legerősebb összeállításban játszhatnak a csapatok.

Rangadónak és kemény csatának ígérkezik ez az összecsapás, ahol lesznek gólok mindkét oldalon.

Bayer Leverkusen–CSZKA Moszkva (20:45)

A Leverkusen bronzérmes lett a Bundesliga előző idényében, így juthatott egyeneságon a BL-be, ahol amúgy is törzstagnak számít. A csapat a nyáron csak erősödött, de így is sikerült elrontani a bajnoki rajtot (kikaptak a Mönchengladbachtól), az előző fordulóban viszont már javítottak (megverték a Hamburgot). Dárdai Pál szerint például ők nyerhetik meg idén a bajnokságot. A németeknél egyedül Karim Bellarabi nem léphet pályára.

A CSZKA orosz bajnokként lehet ott ebben az idényben is a BL-ben. Az előző kiírásban a csoportkört sem élte túl, de az már a múlté. A bajnokságban jelenleg még veretlen, köszönhetően stabil védelmének és gyors kontratámadásainknak, amivel bizony a Leverkusennek is igen komolyan számolnia kell.

Ha minket kérdezel, akkor azt mondjuk, hogy remek, hajtós kis meccs lesz, legalább három gólt láthatunk.

Mi ezt a szelvény játsszuk meg:

Fogadok most!

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés