Otthon, Brazíliában is kapja az ívet rendesen.

És nem az idióta haja miatt, bár nyilván amiatt is megtalálták, mi se tudjuk túltenni rajta magunkat, hanem a játéka miatt is.

A Svájc elleni meccs közben, már a félidőben ezt írtuk róla: "Neymar öncélú és teljesen impotens játéka ellenére is fölényben voltak az első félidőben, ez az idei selecao nem olyan, mint Argentína, nem egyszemélyes." Óriási szerencséjük, mert akkor ők is vereséggel kezdtek volna. Persze Neymar így is akadályozta őket, például volt egy-két olyan szabadrúgás-szituáció, amit Coutinhónak kellett volna adnia, de nem volt szíve hozzá.

De a brazilok sem elvakultak, bele is álltak a sztárba.

„Felesleges cselekbe és egyéni akciókba bonyolódott, túl sokat tartotta a labdát, amikor a társai jobb helyzetben voltak. A brazil tízes messze volt az elvárható szinttől, és nagyon sok rossz döntést hozott”

– írta róla Esporte. Tökéletes jellemzés.

Volt, aki le is cserélte volna. Mondjuk mi is.

„Neymar katasztrofális volt, a teljesítménye meg elfogadhatatlan, és megérdemelte volna, hogy lecseréljék.

Brazíliának erős csapata van és megfelelő eszközei, hogy megoldást találjon a problémákra, ám úgy tűnt, Neymar egyedül akarja megnyerni a mérkőzést, és ezzel hátráltatta a csapatot. Nyilván a korábbi sérülése valamennyire felmentheti, ám az, amit a pályán mutatott, semmivel sem vitte előrébb a csapatot. Douglas Costa becserélése segíthetett volna, nem tudom, hogy miért nem játszott” – ezt az ESPN Brazil elemzője, Arnaldo Ribeiro írta.

A korábbi válogatott Zé Elias is megszólalt:

„Rendkívül önző volt a pályán, és részben ezért is szabálytalankodtak ennyit ellene. A probléma az, hogy Neymar elfelejtette, csapatjátékról van szó, és túl sokat tartogatta, dajkálta a labdát.”

Az angol Independent szakírója, Miguel Delaney is kritikus volt:

„Túl sok olyan eset volt, amikor Neymar lelassította a brazil támadást, és túl sokat tartogatta a labdát. Feltehetjük a kérdést: vajon ez annak a következménye-e, hogy elkényeztették a PSG-ben? Ennél sokkal célratörőbb volt a Barcelonában.”

Ennek ellenére is simán nyerhetett volna Brazília, ha belövi a helyzeteit, a videobíró meg végzi a dolgát. Costa Rica ellen már nem hibázhatnak Neymarék. Vele vagy nélküle.

(via; fotó: Matthew Ashton - AMA/Getty Images)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés