Vannak még csodák, erről most a női kéziválogatott tudna mesélni

A csoda pedig Svédországból érkezett, köszönjük.

A svéd női kéziválogatott ugyanis hatalmas segítséget nyújtott, elintézte Magyarországnak a női kézilabda olimpiai selejtezőn való részvétel jogát.

Svédország a kumamotói világbajnokság 7. helyéért zajló meccsén ugyanis 35–24-re legyőzte a német válogatottat, így a 14. helyen záró magyar válogatott újabb esélyt kapott, hogy a tavalyi Európa-bajnoki 7. helyezésének köszönhetően részt vegyen a jövő március 20. és 22. között sorra kerülő olimpiai selejtezőn.

Hogy lehet?

Így: a vb-ről a 2–7. helyezettek szereznek jogot a selejtezőn való indulásra, ezen kívül Európa, mint legjobb kontinens, további két helyre volt jogosult, amit a tavalyi tornáról az a két legjobb csapat (a 4. Románia és a 7. Magyarország) kapott, amely nem vívta ki a közvetlen indulást vagy a kvalifikációs tornán való szereplés jogát a mostani vb-n.

Nézzük, kikkel játszhatnak a magyar lányok:

Kína és Szerbia már biztos, hozzájuk csatlakozik még a vb 3. helyezettje is – ez az orosz, norvég, holland, spanyol négyesből kerül ki.

Három négyes csoportban harcolnak majd a csapatok tavasszal, csoportonként az első két helyezett jut ki Tokióba. Egy európait tehát mindenképp meg kell előznie Kovacsicséknak.

(Fotó: MTI)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon