A norvégok, és amúgy a dánok is, elégedetlenek az EHF által kötelezően előírt öltözékkel, inkább kényelmesebbre vették. Jött is a megrovás.

A norvég válogatott még az ominózus meccs előtt kérvényezte, hogy hadd játszhassanak bugyi helyett rövidnadrágban, de már akkor szólt a szövetség, hogy a szabálysértés bírsággal jár.

Így is lett, ugyanis végül Norvégia rövidnadrágban játszott az Európa-bajnokság elődöntőjében, így játékosonként 150, összesen 1500 euróra büntette őket az Európai Kézilabda Szövetség, amiért nem fürdőruhaalsóban kézilabdáztak– írja a BBC nyomán a HVG.

A büntetés indoklása kissé bizarr, de hát a szabály az szabály:

nem odaillő öltözködés,

ugyanis nem felelt meg a szabálykönyvben rögzített feltétlenek: a strandkézilabda-mérkőzéseken csak 10 cm-nél nem szélesebb bikinialsó viselhető.

A norvégok persze épp arra akarták felhívni a figyelmet, hogy szerintük ez a szabály kissé lealacsonyító, esetleg még szexista is, de főleg nem praktikus, mivel a kis bugyi nem túl kényelmes viselet.

Kare Geir Lio, a norvég szövetség vezetője szerint az öltözéknek egy megadott keretrendszeren belül szabad választás tárgyát kellene képeznie.

Annak kellene a legfontosabbnak lennie, hogy a sportolók számára komfortos legyen a viselet.

Ezt a verziót – ami ugye a szabályos – tartják kényelmetlennek:

A dánok melléjük álltak, Morten Stig Christiansen úgy fogalmazott:

Minden erőnkkel támogatjuk az ügyet. A korábbi években többször előkerült a téma, de sajnos semmi nem történt, mindent lesöpörtek az asztalról. Azt tapasztaljuk, hogy vannak játékosok, akik egyszerűen kényelmetlenül érzik magukat a bikini miatt, és ezt komolyan kell vennünk. Itt az idő, hogy beszéljünk a diszkriminációról, a nők jogairól és az ő nézőpontjaikról. Ez egy nagyon komoly probléma, amit kezelnünk kell” – mondta a dr.dk-nak

Játékosszemmel a probléma sokkal kézzelfoghatóbb, erről a 27 éves Ditte Folden Vind mesélt, aki korábban tagja volt a válogatottnak:

„Mindig is azt gondoltam, hogy ez súrolja a határokat. Semmi köze a sporthoz, hiszen nincs racionális magyarázat a szűk és apró ruhára, amely sokszor bevág és olyan testrészeket mutat meg a kamerának, amelyeket nem szeretnél, hogy mások lássanak. Az ne legyen már a meccsre való felkészülés része, hogy gyantáztatunk és kiválasztjuk a megfelelő bugyit. Csak a találkozókra akarok koncentrálni. Persze, a csapatokban is szóba került ez néhányszor, de nagyrészt elfogadtuk, hogy ez a szabály.“

(Fotó: nrk.no)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában