A Netflixen néhány napja debütált Icarus című dokumentumfilm nem kevesebbet állít, mint hogy a WADA doppingellenes intézkedései haszontalanok, a sportolók körülményes munkával, de szinte biztosan képesek negatív mintákat produkálni akkor is, ha a felkészülés közben tiltott szerekkel éltek, továbbá hogy az olimpiai atléták legalább fele doppingol és hogy Oroszországban a versenyzők doppingolása és a minták tisztán tartása állami szinten, szervezetten folyik.
Valahogy mindig is sejtettük, hogy a Lance Armstrongok, Ben Johnsonok, Marion Jonesok nem elszigetelt esetek, és hogy az élsport nem tiszta, sőt, a hazugságok miatt ugyanolyan mocskos, mint egy politikai választási kampány, ám bizonyítékokat látni mindig fájdalmas. Bryan Fogel pedig pontosan ezt teszi, azzal szembesít bennünket, hogy rettentően naiv sportrajongók vagyunk, akiket átvernek, akiknek folyamatosan az arcába hazudnak. Vagy ha sejtjük is, mi történik, nagyvonalúan eltekintünk felette.
Az Icarus alapsztorija egyszerű: Bryan Fogel filmrendező és egyben amatőr országúti kerékpáros 2015-ben úgy dönt, magán próbálja ki az EPO nevű készítmény hatását. Fél éven keresztül szedi, majd elindul az egyik legkeményebb francia amatőr versenyen, a Haute Route-on, megnyeri, és persze úgy, hogy negatív mintát fog produkálni. A célja az, hogy bebizonyítsa: a rendszer nevetséges, és bárki, aki odafigyel pár dologra, átverheti.
EPO
Az eritropoetin (más néven hematopoetin vagy hemopoetin, általánosan használt rövidítéssel EPO) egy hormonhatású glikoprotein, amely elősegíti a vörösvértestek képződését.
A felkészülés során Fogel eljut az orosz doppingellenes labor vezetőjéhez, Grigorij Rodcsenkóhoz, aki – valószínűleg pénzért – mentorként segíti a felkészülését: melyik szerből mennyit toljon, hogyan ellenőrizze a teljesítményét, és azt a módszert is megosztja vele, hogy a vizelet mintáját manipulálva miként produkálhat negatív eredményt a verseny végén. Ez az egész már eddig is nagyon abszurd, de ez csak a kezdet.
Fogel nem nyer a versenyen, hiába doppingol – igaz, a kísérlete bizonyítást nyer, ugyanis nem bukik le. Ekkor azonban egy egészen új dokumentumfilm kezdődik, aminek hirtelen a mentor Rodcsenko lesz a főszereplője. A moszkvai dopping ellenes labor vezetőjének ugyanis egy német televíziós műsor által kirobbantott botrány miatt le kell mondania a posztjáról. (Ez volt az ARD csatorna hírhedt riportja, ami addig vezetett, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság független vizsgálatot indított el, és amelynek következtében több mint száz orosz atléta nem indult a riói olimpián) Rodcsenko a felkészülés során összebarátkozott Fogellel, és megkéri, hogy segítsen neki kijutni Oroszországból, mert úgy érzi, letartóztathatják (volt már börtönben tiltott doppingszerek birtoklása miatt a nyolcvanas években), és talán az élete is veszélyben van.
– Tudott az orosz állam arról, hogy a sportolók doppingolnak?
– Igen.
Rodcsenko kijut Oroszországból, és beleegyezik, hogy mindent elmond az orosz doppingrendszerről. Miközben Fogel lakásában bujkál, a botrány óriási méretűre dagad, és megrázza a WADA-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, és az egész sportvilágot. Rodcsenko-t kihallgatta az FBI, majd később mindent kitálalt egy New York Times-riportban.
A sport történetének legveszélyesebb játszmájába kerültünk. A WADA azt szeretné, hogy hallgassunk. Nem csak azért, mert elpusztíthatjuk a jövőjüket. Azért, mert a múltjukat is tönkretehetjük.
Az oroszok érthetően nem örültek ennek, a hazájában körözési parancsot adtak ki ellene, ingóságait lefoglalták, a feleségét kihallgatták és az útlevelét elvették. Az orosz doppingellenes szövetség egykori elnöke, Nyikita Kamajev közben egy gyanús szívroham következtében meghalt, az orosz sportminisztert pedig leváltották, a WADA pedig azt javasolja a NOB-nak, hogy egyetlen egy orosz atléta részvételét se engedélyezze a riói olimpián! (Mint tudjuk, a NOB eltekintett ettől.)
– Szocsiban tesztek előtt kicserélték az orosz sportolók vizeletmintáit?
– Mindig.
Az Icarus a legjobb pillanataiban egy elképesztően izgalmas hidegháborús kémdráma atmoszféráját idézi meg, és közben nagyon jól is szórakoznánk, ha nem egy rettenetesen szomorú dologról lenne szó. Rodcsenko lépésről lépésre elmeséli, hogyan cserélték ki a KGB embereinek közreműködésével az orosz sportolók vizeletmintáit Szocsiban, a WADA ellenőreinek orra előtt. Nem véletlen, hogy az FBI 2016-ban tanúvédelmi programba helyezte Rodcsenkót és jelenleg ismeretlen helyen őrzik, mert attól tartanak, hogy Amerikában működő KGB ügynökök „árthatnak neki” – ahogy az egyik interjúalany fogalmazott.
„Oroszország Szocsiban 13 aranyat nyert. Téli olimpián még nem nyertünk ennyit. Minden jól ment, és Putyin nagyon boldog volt. És szinte egyből utána megtámadta Ukrajnát.”
Sok olyan kérdést vet fel az Icarus, amit a film nem válaszol meg, de ezt nem rónánk fel a hibájának. A film Oroszországra koncentrál, de nem feledkezik meg az évekig hazudó Lance Armstrongról sem, igaz, az amerikai olimpiai sportolók esetében valamiért nem merül fel a gyanú árnyéka (talán egy amerikai Rodcsenko feltűnése kell majd ehhez). Természetesen minden sportolót megillet az ártatlanság vélelme, de az évente megjavított világcsúcsok világában az egyszerű sportrajongó elgondolkodik, hogyan is lehetséges ez. És így aztán nagyon nehéz lesz szurkolni a következő olimpián vagy a jövő évi futball világbajnokságon – ami Oroszországban lesz.