José Mourinho menesztése óta a Manchester United korábbi játékosa, Ole Gunnar Solskjaer vette át az irányítást. A norvég kinevezése viszont csak az idény végéig szól, így kérdéses, maradhat-e a következő szezonra is. Több név is felmerült, mint lehetséges menedzser, Paul Pogba pedig elmondta, kit látna szívesen a csapat élén.

Solskjaer érkezésével az MU és a játékosok is látványosan feljavultak – igaz ez úgy is, hogy az utolsó két meccsüket elvesztették –, így már nem csak álom, hogy az első négyben, azaz Bajnokok Ligáját érő helyezések valamelyikén végezzenek. Emellett a BL-ben is továbbküzdötték magukat a PSG-n, bár ezt inkább a franciák hozták össze nekik.

A negyeddöntőben sem lesz egyszerű dolga az OGS-csapatnak:{{https://player.hu/sport-3/bl-negyeddonto-sorsolas-2019/}}

Egyelőre úgy néz ki, hogy a klub marasztalni fogja a norvégot, de ez továbbra sem biztos. Természetesen több névvel is szóba hozták a Man. Unitedet, többek között a Tottenham zsenijével, Mauricio Pochettinóval. Pogba viszont határozottan kiáll csapata jelenlegi edzője mellett – a SkySportsnak adott interjúból ráadásul úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki így áll a dologhoz:

„Természetesen mindannyian azt akarjuk, hogy maradjon. Nagyszerű eredményeket értünk el vele. Velem és minden játékossal is kitűnő a kapcsolata. (...) Solskjaer megérdemli, hogy marasztalják. Visszahozta a játékosok önbizalmát, mi pedig boldogok vagyunk, hogy visszakaptuk a szabadságunkat. Újra élvezzük a játékot.”

Világos és egyértelmű kijelentés.

Eközben Ibrahimovic nem nagyon lopta be magát az MU-drukkerek szívébe:

Ibra szerint az MU-nak el kellene végre felejteni Fergusont

Ez vélhetően elég sok MU-drukkernél kiveri a biztosítékot.

(Forrás / fotó: SkySports / Manchester United)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában