A Puskás Akadémia december elején küldte el Benczés Miklóst, az őszt Komjáti Andrással fejezte be a csapat. Most megérkezett a megoldás Németországból.

A vezetőedzőként legutóbb a Greuther Fürth trénereként dolgozó Radoki János lett a Puskás Akadémia új szakvezetője, jelentette be a klub a hivatalos oldalán.

Radoki két és fél évre írt alá a felcsúti együtteshez, a február 2-i, Vidi elleni meccsen vezeti először a Puskást. A móri születésű tréner gyerekkorában települt Németországba a családjával, ahol játékosként többek között az Augsburgban, a Greuther Fürthben, az Oberhausenben és az Ulmban szerepelt, utóbbi együttessel az 1999–2000-es szezonban az első osztályban huszonöt találkozón lépett pályára.

(pfla.hu)

Utánpótlásedzőként volt az Augsburg U17-es és a Greuter Fürth U19-es csapatánál. Majd a Bundesliga 2-ben szereplő Greuter Fürthnek volt a vezetőedzője a 2016–17-es szezonban. A magyar-német kettős állampolgárságú vezetőedzőt 2017 augusztusában küldték el, miután csapata négy vereséggel kezdte a bajnoki szezont.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában