A Real Madrid jutott be a Bajnokok Ligája döntője, miután a Manchester City elleni visszavágón hosszabbítás után kiharcolta a továbbjutást.

Az odavágót szinte végig dominálta a City, ennek ellenére a Real háromszor is betalált, de Guardiola csapata így is minimális előnnyel várta a visszavágót, miután 4–3-ra nyert Manchestertben.

A madridi visszavágóra visszatért a Real kezdőjébe Casemiro, a Cityjébe pedig Walker, így mindkét csapat a legerősebb felállásában lépett pályára, még úgyis, hogy Nacho játszott Alaba helyén.

Az első félidőben helyzetek voltak, gól azonban nem. Úgy tűnt, hogy a City tudja kontrollálni a meccset, képes menedzselni az időt, eközben a Real ugyan próbálkozott, de ezúttal Benzemától nem jött a villanás. A szünet után sem változott feltétlen a játék képe, a Real nem tudott betalálni, a City azonban a 73. percben megszerezte a vezetést, miután a Madrid óriási területet hagyott Bernardo Silvának, a portugál pedig helyzetbe hozta Mahrezt, akinek az erős lövésénél nem volt esélye Courtois-nak:

A vendégekhez később beállt Grealish, és kétszer is helyzetbe került, de előbb Mendy, majd Courtois mentett nagyot. A Real Madrid közel reménytelen helyzetben volt,

a 89. percben kiesésre állt Ancelotti csapata, két gólra volt szüksége a hosszabbításhoz. Két perccel később azonban már egálra állt a párharc.

A csereként beállt Rodrygo két perc alatt duplázott, előbb közelről egyenlítette ki a meccset, majd egy fejessel a párharcot is egálra mentette.

A brazil első gólja:

A második:

A Real akár a rendes játékidőben is kiharcolhatta volna a továbbjutást, de Rodrygo harmadik helyzeténél már védett Ederson. Jött a hosszabbítás, amelyet a Real Madrid úgy kezdte, mintha már továbbjutott volna, a City játékosa eközben teljesen maguk alatt voltak, sem ők, sem Guardiola nem akarta elhinni, hogy mi történt.

A hosszabbításban aztán egyetlen gól volt. Karim Benzema előbb kiharcolt egy tizenegyest, majd berúgta a büntetőt:

A Real Madrid a BL-történelem egyik leghihetetlenebb fordítását mutatta be, olyan bravúrt, amellyel egy lapon az MU 1999-es döntőbeli teljesítménye, a Liverpool 2005-ös fordítása, vagy a Barcelona 2017-es PSG elleni 6–1-es meccse említhető.

A Madrid tehát bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Liverpoollal fog játszani Párizsban május végén.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

Real Madrid–Manchester City 3–1 – hosszabbítás után
Gólszerző: Rodrygo (90., 91.), Benzema (96.) ill. Mahrez (73.)
Továbbjutott: 6–5-ös összesítéssel a Real Madrid

A Liverpool visszahozta a párharcba a Villarrealt, majd szétverte

A két meccs alapján nem kérdés, hogy a jobb csapat jutott a döntőbe, de azért a Liverpool játszott egy meccset saját maga ellen is.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés