Carl Thomas kick-box bajnok lefutotta a maratont a yorki Elvingtonnál található repülőgép-leszállópályán úgy, hogy közben egy 1,25 tonnás gépet cipelt maga után.

A távot végül 3,2 kilométer per órás sebességgel teljesítette,

a brit férfi elmondása szerint nem készült különleges edzéssel a durva kihívásara, mindössze annyit tett, hogy kipróbálta, mennyire megterhelő az, amikor a saját autóját maga után vonszolja.

A sportoló célja az volt, hogy pénzt gyűjtsön az Ollie's Army nevű jótékonysági szervezetnek, amely olyan családoknak segít, ahol legalább két Batten-kórban szenvedő gyermeket is nevelnek.

A Batten-kór egy rendkívüli ritka és súlyos neurogenetikai betegség, amely a gyermekeknél demenciát okoz, és mindössze pár év alatt leépíti őket szellemileg. Jelenleg ismert gyógymódunk nincsen rá, csak a tünetek enyhítésére, a gyermekek életkörülményeinek javítására van lehetőség. A kórban szenvedő gyermekek várható életkora 6 és 12 év mozog.

A 35 éves kick-box bajnok szeretné, ha minél nagyobb figyelmet kapna az ügy, így első körben 250 ezer fontot akar összegyűjteni a szervezetnek, amely

egy tesztelés alatt álló enzimterápiát finanszíroztatna az összegből, hogy a kórban szenvedő gyermekek megvakulását megakadályozzák.

A férfi azonban ennyinél nem állna meg: összesen 1 millió fontot szeretne összegyűjteni beteg gyerekeknek, így várhatóan további kilenc kihívás fogja követni a mostanit.

Hatalmas respekt, Carl!

Ez is érdekelhet:

Egy férfi a hét méter hosszú erkélyén lefutotta a maratont

Majdnem hét órára volt szüksége, de megcsinálta.

(forrás: Szeretlek Magyarország, Evening Express)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés