A Dortmund 4–1-re leverte a Real Madridot a BL-elődöntőjében, és a németek mind a négy gólját Robert Lewandowski szerezte. Ki ez a fickó?

A németek világuralomra törnek, amiben egy lengyel is segít nekik. A történelmi szálakat tekintve azért ez elég bizarr, de a foci persze van akkora hatalom, mint a politika. Márpedig a német world domination-projekt a labdarúgásban indult el, pillanatnyilag pedig úgy áll, hogy klubszinten a földdel tette egyenlővé Európát a Bayern München és a Borussia Dortmund.

Utóbbi a saját nevelésű fiataljaival valamint a szintén nem koros lengyel tengellyel apró elemeire szedte a BL-elődöntő első meccsén a világválogatottnak számító, a világ egyik legveretesebb múltjával bíró klubját, a Real Madridot: 4–1-gyel küldte haza Mourinho elit brigádját.

A gólszerzők: Robert Lewandowski 7. perc, Robert Lewandowski 50. perc, Robert Lewandowski 55. perc, Robert Lewandowski 67. perc. Mesternégyes.

Az első a Real Madrid ellen.

Robert Lewandowski 1988. augusztus 21-én a lengyel fővárosban, Varsóban sírt fel először, Krzysztof és Iwona gyermekeként. Az öreg Lewandowski nemzeti bajnok cselgáncsozó volt, míg az édesanyja, Iwona Varsóban röplabdázott, a labdaérzék tehát bele volt kódolva a génekbe.

Miért Robert?

Apja azért adta neki a Robert keresztnevet, hogy amikor nemzetközi karriert fut be, könnyebb legyen kiejteni a nevét külföldön.

Sőt, a fater is szerette a labdát, a másodosztályú Hutnik Varsóban focizott is, ám őt a kis Robert nagyon fiatalon elveszítette, 1995-ben hunyt el. Húga, Milena is sportoló lett, ő az édesanya örökét viszi tovább, U21-es lengyel válogatott röplabdázó.

Természetesen Robert a szerelmet is a sport világában kereste, és olyannyira megtalálta, hogy közben már el is jegyzete – menyasszonya, Anna Stachurska, aki világbajnoki bronzérmes karatés.

Lewandowski a Varsovia Warsawa nevű klubnál ismerkedett meg ezzel a csodálatos játékkal, hét évig játszott a kis csapatban. A következő lépcső a Delta Warsawa együttese volt, itt már bemutatkozhatott a felnőttek között, tíz meccsen négy gólt lőtt. Onnan a város másik, jóval jelentősebb hagyományokkal bíró csapatához, a Legia Warsawához szerződött 2005-ben. Úgy komolyabban 2006 és 2008 között hívta fel magára a figyelmet, amikor még pelyhes állú fiatalként a Znicz Pruszków együttesében 59 meccsen 36 gólt szerzett, elévülhetetlen érdemeket szerezve a harmadosztályú csapat bajnoki címében.

A jutalma a Lech Poznan ajánlata volt, a patinás kék-fehér elsőosztályú gárdában 58 mérkőzésen játszott, ezeken 32 gólt szerzett és adott 14 gólpasszt is. Utolsó évében, 2010-ben 18 góllal gólkirály is lett. Ez azért elég komoly tett, nem kerülte el a Borussia Dortmund megfigyelőinek Európát pásztázó figyelmét sem, így 21 évesen tíz hónaposan és tizenegy naposan négy évre aláírt a sárga-feketékhez. Akik a szignóért 4,5 millió eurót utaltak át a Lech számlájára.

Megérte, azóta ugyanis a Transfermarkt szerint 28 milliót kóstál. Tett is érte. A 2010-ben ötödik helyen végző Dortmund a 19 gólos Lucas Barrios mögé keresett egy fiatalt, aki rövid időn belül át is tudja venni a hihetetlenül gólérzékeny paraguayi szerepét. A 2010–11-es idényben még Barrios volt az elsőszámú középcsatár, 16 góllal járult hozzá a bajnoki címhez, míg Robert nyolccal. De a terv bevált, a lengyel fiú tökéletesen alkalmasnak tűnt a szerepre, a beilleszkedése is jól sikerült. Ebben számottevő segítség volt, hogy a Borussiának ekkor már volt egy másik lengyel játékosa is, Jakub Blaszczykowski, valamint Lewandowskival egy időben érkezett Lukasz Piszczek is, így már hárman képviselték Lengyelországot Dortmundban.

Eközben persze már a válogatottban is szerepelt főszereplőnk, 2008. szeptember 10-én debütált egy San Marino elleni világbajnoki selejtezőn, és egy gólt szerzett. Azóta még 52-szer játszott, összesen 16 gólnál jár. Lewandowski igazán a 2011–12-es szezonban robbant be, amikor is 22 gólt lőtt a Bundesligában, adott még tíz gólpasszt is, a csapat pedig ismét bajnok lett. Mit több, a Német Kupa is Dortmundba került, ebben a mi Robertünk hat meccsen lőtt hét góljával igen komoly szerepet játszott. És közben meglett neki az első Európa-bajnoki, és az első BL-gólja is.

Na aki ekkor azt hitte, ez a srác milyen jó már, az nagyon tévedett: sokkal jobb. A most futó bajnokságban már 23 gólnál jár (27 meccsen), és úton van a Bundesliga-gólkirályi cím felé. Útban? Robog! Lewandowski elképesztő szériát produkált, a harmincadik fordulóban sorozatban már a tizenkettedik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt! Ez már-már messis magasság.

Pláne, amit a Bajnokok Ligájában művelt. És akkor vissza is kanyarodtunk a kiindulási pontunkhoz, a Realnak vágott négy góljához. Az első volt a nyolcadik BL-gólja, amivel utolérte az eddigi lengyel rekorder Krzysztof Warzychát, aztán a másodikkal meg is előzte. Most már tizenegy az új csúcs, melyből tízet ebben a kiírásban szerzett (többet, mint Messi!), és amit a madridi visszavágón növelhet. A vékonydongájú fiú hihetetlenül jól bánik a labdával, a nála jóval masszívabb védők ellen is képes megtartani a labdát, a kapuban háttal is jól dolgozik, a tizenhatoson belül pedig kíméletlen.

Dortmund, a nagy szerelem

A Bild 2010-ben, első évében készített interjút az újonccal. Lewandowski elmondta, már kölyökként is imádta a Dortmundot, főleg Matthias Sammer és Lars Ricken játéka nyűgözte le, ők voltak a példaképei. No meg a hatalmas Westfallenstadion ejtette ámulatba. (Amit időközben átkereszteltek Signal Iduna Parknak).

Meglepő, ha a fél Premier League, valamint a Bayern München is őt üldözi? Sir Alex Ferguson kívánságlistáján állítólag ő áll az élen, sőt, már olyan hírek is lábra keltek, hogy alá is írt Manchesterbe, de aztán a müncheni szerződést is majdnem tényként kezelték. Ezzel szemben egyelőre csak az a tény, hogy Lewandowski szerződése 2014-ben lejár, és ő visszautasította a vezetők hosszabbítási ajánlatát. (Ügynöke, Maik Barthel a Sport Bild-nek nyilatkozva elmondta, megállapodásuk van egy klubbal a nyári váltásról, amellyel a Dortmund is jól fog járni.)

A távozás tehát borítékolható, pénzt pedig csak most kaphatna érte a csapata. Ám ennek ellenére a Dortmund elnöke, Hans-Joachim Watzke megtartaná a következő idényre, még olyan áron is, ha jövőre egy fillér sem érkezik érte. Na de ilyen szezon után csoda, ha ragaszkodnak hozzá? Egy Real-verőhöz?

(Fotó: Europress/Getty, forrás: Transfermarkt, Bild)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés