A magyar állam nagyon komolyan veszi a magyarfoci nevű sportág feltámasztását, a számtalan stadion felhúzása után most már klubot is vett, ráadásul a határon túl.

Az Index írt arról román lapokra hivatkozva, hogy egy harmadosztályú erdélyi focicsapatot vásárolt magának a magyar kormány. Az FK Csíkszereda lett a kiválasztott, és ennek lehet ahhoz köze, hogy 2013-ban együttműködési szerződést kötött a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, amely szintén az államé gyakorlatilag.

A csapat edzője, Ilyés Róbert a ProTV-nek azt nyilatkozta, a magyar kormány négymillió eurót (1.2 milliárd forint) fektet a csapatba, egyelőre elsősorban infrastrukturális jellegű a támogatás, majd a tervek szerint 2019-ben már első osztályú bajnokságot kellene nyerni az erdélyi csapatnak.

Az ötlet persze logikusnak is mondható, mert az akadémián nyilván sok határon túli magyar származású srác is pallérozódik, akik később akár magyar válogatottak is lehetnek. Persze előtte még a Puskásba igazolnak.

Mivel a magyar kormányt mi magunk választottuk, és az adónk által van hozzá némi anyagi kötődésünk is, kicsit a miénk is lett a romániai csapat, ugye?

(Fotó: FK Csíkszereda / Facebook)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában