Befejeződtek a topbajnokságot, így ezerrel pörögnek az átigazolási pletykák.

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo jövője minimum kérdéses, több jel utalt arra, hogy a portugál elhagyja a Juventust. A csapat utolsó bajnokiján nem lépett pályára, majd egy Instagram-posztban arra is utalhatott, hogy távozik.

A Juventus új edzője Massimiliano Allegri lesz, aki két év után tér vissza a klubhoz, és állítólag 2019-ben a vezetőségnek azt mondta, Ronaldotól meg kell szabadulni:

Búcsútanács az edzőtől: Meg kell szabadulni Cristiano Ronaldótól!

Nem Massimiliano Allegri az első, aki ezt mondja.

Ilyen előjelek után nem lepődnénk meg, ha Ronaldo nem maradna Torinóban. A Marca az olasz Il Messaggeróra hivatkozva azt írja, hogy Ronaldo a csapattársaival már közölte, hogy távozik. A szerződése jövő nyáron jár le, de a forrás szerint nem tölti ki.

Korábban nevelőklubjával, a Sportinggal hozták szóba Ronaldót, ügynöke azonban azokat a híreket cáfolta. A PSG is képben van, állítólag a franciák szívesen leigazolnák, Neymar pár hete azt nyilatkozta, szeretné, ha csapattársa lenne a portugál, de egyelőre egyéb konkrétumot erről sem tudni.

Allegri mégsem a Real edzője lesz, inkább visszatér korábbi sikerei helyszínére

Hiába szóltak arról a hírek, hogy a Real Madrid a prioritás, Serie A lett belőle.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában