A magyar válogatott szövetségi kapitányának jók az előérzetei a Bulgária elleni meccsre.

A válogatott ugyan kikapott 3–2-re Oroszországtól, de ez kevésbé lepte meg a kapitányt, az oroszok nagyon erősek. Viszont pariban voltunk és visszajöttünk háromgólos hátrányból, így aztán Rossi elégedett.

„Nagyon elégedett vagyok a csapattal, mert ugyan nem domináltunk a mérkőzésen, de többet volt nálunk a labda, mint az ellenfélnél, és több lehetőségünk volt a gólszerzésre – fogalmazott a szakember az mlsz.hu-nak. Elkövettünk azonban jó pár hibát, amelyekből gólokat szereztek az oroszok. Nem emlékszem arra, hogy a magyar válogatott 0–3-ról az egyenlítésért küzdött volna a mérkőzés végén, ezt mindenképpen pozitívumnak tartom. Tudom, hogy dolgoznunk kell még néhány dolgon, és azt is érdemes figyelembe venni, hogy a játékosok létszámát tekintve sem voltunk rendben, voltak posztok, ahol nem volt meg a keretünk. A védekezésben néha nem volt jó az időzítés, nem voltunk teljesen szervezettek. Az első félidőben az oroszok kétszer lőttek kapura, és két gólt szereztek.

Összességében azonban elégedett vagyok a két meccsel, a csapatmunka rendben volt mindkét alkalommal.”

Rossi szerint a héten lejátszott két mérkőzés legnagyobb pozitívuma az, hogy megmutatta a válogatott, hogy nálunk erősebb csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt.

„Amiben viszont mindenképpen fejlődnünk kell: a mai labdarúgásban ennyi helyzetből többet kell értékesíteni ahhoz, hogy eredményesek legyünk. A mai eredménynek nem örülök, de a teljesítménnyel elégedett lehetünk, jó úton haladunk a bolgárok elleni felkészülést tekintve.

Szerintem megvan az okunk arra, hogy optimisták legyünk, de nekem lehet, hogy sajátos a nézőpontom.”

Nagyot hajrázott a magyar válogatott, de kikapott

Későn kapta össze magát a magyar válogatott.

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés