De vajon jobbak, eredményesebbek leszünk-e ettől?

Merthogy arra szükség lenne, hiába játszik általában megfelelően a Rossi-féle csapat, most már kellene egy bravúr is. Például egy pont a vb-ezüstérmes ellen. Marco Rossi kapitány a Horvátország elleni találkozó előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, a csapat főleg azért volt csalódott a szlovákiai vereség után, mert a szurkolóknak nem tudott örömet okozni.

Holnap estig van időnk fizikálisan és mentálisan helyreállni, ezért is változtattunk a programon és töröltük a ma délelőtti edzést. Vereség után mindig nehezebb ez, továbblépni és készülni a következő meccsre.

Ha tippelnünk kellene, akkor mi azt várjuk, hogy Varga Roland és Nagy Dominik kezdő lesz, esetleg Szoboszlai is pályán lesz már az első perctől. De nem kizárt, hogy a rutin miatt Pátkai lesz Nagy Ádám párja. A szlovákok elleni meccs után nem lenne meglepő, ha ezúttal Baráth lenne a baloldali védő és nem Korhut.

„Szlovákiában a meccs nagy részében kiegyenlített volt a harc, sőt, voltak a találkozónak olyan szakaszai, amikor mi voltunk a jobbak. Néhány helyzetben azonban veszítettünk az intenzitásunkból és ezekből kétszer gólt kaptunk. Most arra törekszünk, hogy az agresszív játékot és az intenzitást végig fenntartsuk a kilencven perc alatt.”

Marco Rossi az újságírók kérdésére elmondta, arra készülnek, hogy a horvátok le fognak támadni, be akarják majd szorítani a csapatot, minél mélyebb védekezésre kényszerítve minket.

„Sokat tudunk a horvátokról, a vb-mérkőzéseiket az egész világ követte. De bízunk a képességeinkben. A Szlovákia elleni vereség után több mint szomorúak voltunk, főleg a szurkolók miatt, hogy nekik nem tudtunk örömet okozni.”

Szalai nem csak emiatt volt szomorú. Lehúzta az egész csapatot:

(via MLSZ)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon