Mondjuk ezt jelenleg bemondásra kell elhinnünk, nem mi magunk láttuk.

Aki bemondta, az Stieber Zoltán, aki ismét behívót kapott, és nyilván azt reméli, nem feleslegesen repült át ismét az USA-ból. A válogatottunk Finnország ellen játssza a Nemzetek Ligája első mérkőzését szombat este 18 órától, előtte sajtótájékoztatót tartott a reptéren Gera Zoltán és Stieber.

A támadó optimista, mivel Leekensszel ellentétben Marco Rossinál látni, mit fogunk játszani.

„Az első benyomásom Marco Rossiról, hogy nem engedi közel magához a játékosokat, de abszolút profi. Komoly tervet állított össze, látszik, hogy mit akarunk játszani, ez mindenképpen pozitív dolog. Bízunk benne, hogy a kérésekből minél több dolgot meg tudunk valósítani a pályán.”

Elmondta, hogy több felállást is gyakoroltak, azt is, ha támadni kell, azt is, ha vissza kell állni. Úgy gondolja, „taktikailag rendben van a csapat.

Gera úgy érzi, jó hetet zártak, amit a kapitány eltervezett, azt végrehajtották, a csapat gyorsan megvalósította az elképzeléseket.

Remélem, hogy ez a szombati mérkőzésen is látható lesz. Rossi sokat gyakoroltatott konkrét játékszituációkat. Jó vele együtt dolgozni, sokat lehet tőle tanulni. 

Sokat foglalkozik azzal, hogy különböző játékhelyzeteket, felállásokat tudjon megvalósítani a csapat, ebben mindenképpen előrelépést látok. Ha esetleg mérkőzés közben kell váltani, akkor úgy gondolom, ezt gond nélkül megtesszük, így akár meglepetéssel is tudunk szolgálni az ellenfélnek.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Védők:

Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)
Lang Ádám (CFR Cluj)
Bese Barnabás (Le Havre)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Fiola Attila (Mol Vidi FC)
Litauszki Róbert (Újpest)
Tamás Krisztián (Mol Vidi FC)

Középpályások:

Kleinheisler László (FK Asztana)
Kalmár Zsolt (DAC)
Kovács István (Mol Vidi FC)
Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
Nagy Ádám (Bologna)
Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC)

Támadók:

Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim)
Sallai Roland (APOEL Nicosia)
Sallói Dániel (Sporting Kansas City)
Stieber Zoltán (D.C. United)
Varga Roland (Ferencváros)
Eppel Márton (Kajrat Almati)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában