Szombaton a magyar válogatott a világbajnok Franciaországgal játszik az Európa-bajnokságon, a magyar kapitány, Marco Rossi már most büszke lehet magára. És büszke is.

„Meglepett, hogy Deschamps egyáltalán tudja, hogy ki vagyok. Nagyon megtisztelők a szavai, hiszen olyan edzőről beszélünk, aki világbajnokságot nyert, sok nagy győzelem van mögötte és előtte is

– jegyezte meg a Nemzeti Sport azon kérdésére, hogy hogyan fogadta azt, hogy Didier Deschamps francia kapitány a sajtótájékoztatóján külön kiemelte, Rossi személyében remek edzője van a magyar válogatottnak.

„Azt gondolom, a franciák esélyesek rá, hogy az egész tornát megnyerjék, sok válogatott rendelkezik hasonlóan kiváló képességű játékosokkal, de ők egy olyan tehetségre támaszkodhatnak, akinek tudása szinte földöntúli – Kylian Mbappé. Egész biztos, hogy Franciaország győzelemre fog játszani holnap. Igyekeznünk kell jól teljesíteni, de a legfontosabb, hogy folytassuk a fejlődést. Tudjuk, hogy a franciák által képviselt szint nagyon nehéz feladat, szinte lehetetlen küldetés elé állít bennünket. De természetesen úgy állunk hozzá, hogy harcra készülünk, harcolni fogunk.”

Elmondta azt is, hogy tisztában vannak vele, hogy a hőség miatt hátrányban leszünk, hiszen a franciák ellen többet kell majd futnunk labda nélkül, okosan kell futballoznunk.

„A foci nagyon egyszerű játék, függetlenül attól, hogy milyen sok új taktika kerül elő: ha az ellenfél támad, mit védekezünk, ha pedig nálunk van a labda, támadnunk kell. Meglátjuk, mennyire leszünk jók, és mennyit tudunk támadni.”

Rossi elárulta, hogy ha némi különbséggel is, de a portugálok ellenihez hasonlóan fog felállni a csapat. Velünk ellentétben a francia válogatott hét mérkőzésre készül, ennek megfelelően állítják össze a csapatot a kapitányok.

„Nincsenek kifogások, harcosoknak kell lennünk.”

A magyar válogatott, amely most már tényleg nem érdemtelenül szerepel az Eb-n

Összeszedtük, mit érdemes tudni a magyar válogatottról, amely egymás után a második kontinenstornára jutott ki. Nem ok nélkül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés