Ahhoz, hogy low-budget megoldással kihozzunk egy egynapos túrát, nem árt úgy két hónappal a kiszemelt mérkőzés előtt lefoglalni a fapados légitársaságok által kínált jegyeket. Kizárólag olyan találkozót válasszunk, amelyet a liga vagy a rendező klub hivatalos honlapján megerősített kezdési időponttal láttak el. Sajnos előfordul, hogy különféle okok (rendőr- vagy játékoshalál, árvíz, sztrájk) miatt eltörölnek vagy elhalasztanak fordulót, meccseket, ilyenkor sajnos nem tudunk mit tenni. Ha szerencsénk van, mint ahogy a vasárnapi Internazionale–Cagliari bajnokira elutazott hétfős társaságunknak volt, akkor bő másfél hónappal a november 18-i dátum előtt lefoglalt repjegyekhez fejenként tízezer forint körüli összegért simán hozzájuthatunk (oda-vissza jegyről beszélünk).

Régebben Budapestről Milánóba bergamói landolással és onnan buszozással juthattunk el, egy ideje azonban a Lombard főváros Malpensa repterén teszi le a reggel 6 óra 5 perces felszállással induló másfél órás röpködés után a fenekünket a gép – onnan vonattal mehetünk a belvárosba 15 eurós (menettérti!) transzferdíjért.

Ahogy útitársaim fogalmaztak, amint átlépjük a magyar határt, minőségi különbséget fedezhetünk fel a kávé ízét illetően, úgyhogy semmiképp sem hagyjuk ki a reggeli szürcsölés élvezetét finom croissant társaságában.

Hol szerezzem be a jegyet?

Ez az egyik legégetőbb kérdés. Ha nagyon kényelmesek akarunk lenni, a hazai utazási és jegyirodák kínálataiból választhatunk, aminek előnye, hogy nem kell idegeskedni, kapunk-e egyáltalán odakint; hátránya, hogy valamivel drágább. Nyugodt szívvel lehet vásárolni a meccs kezdete előtt a stadionnál lévő pénztárakban, ehhez mindössze útlevélre vagy személyi igazolványra van szükségünk, a pénz mellett. Milánóban különféle bankokban is meg lehet váltani a tikettet (az Inter vagy a Milan honlapján érdemes körülnézni, hogy hol), mi a helyi kék-fekete egyesület Dóm tér közelében lévő Solo Inter ajándékboltjában vettük a miénket. A San Siro, vagyis leánykori nevén a Giuseppe Meazza Stadion háromszintes, választásunk a középső, narancssárga színű gyűrűre esett, ahová 37 euróba kóstált a biléta. Ennél kb. egy tízessel olcsóbban megússzuk, amennyiben a kapu mögötti szektorok valamelyike mellett döntünk.

Milánó

Milánó nem éppen olcsóságáról ismert. A Dóm környéki ruhaüzletek nagyon csábítóak, ellentétben az áraikkal. Tartalékoljuk pénzünket inkább az ebédre vagy kedvenc csapatunk ajándékboltjaira, ezzel is támogatva őket. A belvárosban már hat–hét euróért falatozhatunk igazi olasz pizzát éhségűzés céljából, ami ugyan átszámítva meghaladja az itthoniak árait, de hát nem a kőbánya-kispesti aluljáróban vagyunk.

A San Siróba a 16-os villamosra szállva juthatunk el legegyszerűbben. A becsületes turisták három euróért válthatnak egész napos jegyet, mi nem cselekedtünk így. A változatosság kedvéért a Dóm térről indul a narancssárga jármű, és elvileg végállomásig kellene menni vele, csakhogy a budapesti 4-es metró ütemtervét követve a derék milánóiak is építenek valamit, ezért néhány megállóval a vége előtt pótlóbuszokra terelik át a népet.

Balhétól az Inter–Milan városi rangadón sem kell tartani, nemhogy a harmincfős vendégdrukker-sereggel érkező Cagliari látogatásakor. Nyilván csábító a monumentális stadion környékét mindenféle csecsebecsékkel megtöltő árusok választékát mustrálni, de nyugodtan ráérünk a szuvenírek beszerzésével, ha vége van az összecsapásnak, ugyanis maradnak még jó ideig.

A sálak, sapkák, pólók és egyéb nyalánkságok, ha nem is eredetiek, jó minőségűek, ár-érték arányban megfelelnek a szintnek. A replikált mezek viszont annyira nem. Emlékbe eltenni, futballozni benne még elmegy, de ha adunk a minőségre, csak is eredetit vegyünk – a Dóm tér mögötti Futball Team üzletben például ingyen feliratozzák nekünk a kiválasztott trikót.

Sajnos meccsnapon nem lehet stadiontúrát tenni, pedig 12 euróért olyan helyekre juthatunk be, amiről a karosszékben szundítva nem is álmodhatunk: elvisznek az Inter és a Milan öltözőjébe, a pálya szélére, a kommentátorállásba, a sajtótájékoztatók helyszínére, a VIP-szektorba és még sorolhatnám. Ha ez ki is marad, a két klub közös múzeuma semmiképp se, mert hátborzongató látványban lehet részünk a felbecsülhetetlen értékű relikviák között nézelődve.

A meccs

Aki még nem járt 80 ezres arénában, annak nehéz visszaadni, milyen érzés belépni egy ilyenbe – még akkor is, ha az Inter–Cagliari mérkőzésen kezdésre úgy bő félháznyi néző gyűlt össze. Október-november környékén elég hideg tud lenni, ezért feltétlenül úgy készüljünk, hogy vagy ülőpárnát teszünk a nemesebbik felünk alá felfázás ellen, vagy újságot, sálat, bármit.

Már a hazai játékosok bemutatása kiemelést érdemel. A mátrixtáblán az illető fényképe és neve jelenik meg, a szpíker bekiabálja a futballista mezszámát és keresztnevét (Walter Samuel, Antonio Cassano és Diego Milito esetében a becenevet is!), a tömeg pedig egyenként ordítja a maradékot. Fokozta a hangulatot a bemelegítés alatt levetített Inter-történelmi pillanatok, például Milito két gólja a 2010-es BL-döntőről – a két találatot látva úgy olléztak a szurkolók, mintha épp most lőtte volna a 22-esben játszó kedvenc. Elég közel ültünk a hazaiak szervezett csoportjaihoz, az ultrákhoz, akik teljes hangerőn énekelve szőrfelállítást okoztak a hátunkon, és akkor hol volt még a gólöröm.

Rodrigo Palacio tizedik percben szerzett vezetése után ugorhattunk is talpra, csattantak össze a tenyerek, ezért már megérte eljönni. Ami viszont ezt követően történt, kevésbé tetszett kis csapatunknak. A Cagliari remekül játszva megérdemelten fordított, de az utolsó percekben feljavuló Inter Astori öngóljával egyenlített és hatalmas nyomást kifejtve teljesen beszorította a szardíniaiakat. De a félelmetes hangerejű és ideges hangulatú szurkolás ellenére sem tudta a győztes gólt bepréselni a parádézó Michael Agazzi kapujába a tabellán második nerazzurri gárda. Többen a játékvezető ténykedésében látták az elmaradt győzelem okát, ennek a scandoloso és bastardo szavak állandó ismételgetésével adtak hangot.

Az eredmény ellenére nem voltunk csalódottak, mert életre szóló élményt jelent ilyen színvonalú stadionban vagy bajnokságban játszott mérkőzést élőben megtekinteni – akkor is, ha a hozzám hasonló szerencséseknek nem ez volt az első ilyen kirándulásuk. A repülő indulásáig (21.45) hátralévő időt el lehet tölteni sétálgatással a városban, vagy az árusok között bogarászva, utóbbiaknál például drága, de finom hot dogot lehet kapni vacsoraként, ami lezárhatja az elmaradt győzelem ellenére tökéletes napot.

Tovább a:
Legfrissebb Player-cikkekhez
Rovat többi cikkéhez
Amikor miatta jártak meccsre Bolognában – Détári olasz évei

(A szerző fotói.)