A rajongók felfokozottan várták a 2015-ös McLaren MP4-30 leleplezését. A Honda visszatérésével mindenki a fehér-vörös színkombinációra várt, de csalódniuk kellett.

Kihagyott lehetőség, maradt még egy kis festék a Vodafone időkből, mintha MS Paint-el mázolták volna. Csak pár, kiragadott Twitter üzenet, amit a McLaren csapatnak címeztek a csalódott rajongók. Tény, a csapat olyan hősies visszatérést vetített elénk, hogy joggal számítottunk forradalomra. Állandóan a Prost-Senna párossal elért páratlan sikereket állították párhuzamba a most újrakezdődő McLaren-Honda együttműködéssel.

Ebből mindenki arra következtetett, hogy a Honda számára is tradicionális árnyalatnak számító fehér lesz az alapszín, vagy húznak egy merészet, és az alapító Bruce McLaren emlékére végre visszatérnek a narancssárgához. Egyik sem következett be, sőt tulajdonképpen semmi sem történt. Maradt a szürke-fekete árnyalat, némi vörössel megspékelve, hogy azért mégse tűnjenek Mercedes klónnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés