2015 nyarán 750 millióért adta el a Fradi Franciaországba, ma visszahozta. Ingyen.

Hivatalosan is bejelentette a Ferencváros, hogy le-, illetve visszaigazolta a korábbi bajnok és kupagyőztes brazil játékost, Somáliát.

fradi.hu

Somália 2011-ben érkezett (először) a Fradiba a Bangutól, összesen négy teljes szezont játszott a zöld-fehéreknél, ahol először szélső volt, majd jobbhátvédet, végül védekező középpályást faragtak belőle. Utóbbi posztján az NB I egyik legjobbja lett, el is vitte a Toulouse, az akkori hírek szerint 2,4 millió euróért.

750 millióért adta el a Fradi a brazilját?

A hiteles Transfermarkt szerint igen.

A Somáliának 21 gólja és 8 gólpassza volt eddig a Fradiban, most ezt gyarapíthatja. A brazil 2018-ban Szaúd-Arábiába szerződött a Shababhoz, onnan érkezett vissza a Fradihoz.

A 31 éves Somália a negyedik téli igazolása a Fradinak Vécsei Bálint, Szánthó Regő és Gastón Lódico után. Közülük hárman is a középpályára érkeztek, ott volt a leglyukasabb az FTC. Somália hatos és nyolcas poszton is képes remek játékra, sebességet és fegyelmet hozhat a Fradi középpályájára; de szükség esetén szélső bekket is tud játszani.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Brutálisan erős csapattal megy az olimpiára a Team USA

Csúnyán beégett a csatár, aki a 97. percben panenkázott

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés