Két komoly rangadót is rendeztek a Európa-bajnoki selejtezők keddi játéknapján. Valószínűleg arra senki sem számított, hogy ekkora drámába fordul bármelyik is – nemhogy mindkettő!

A D-csoportban a Svájc–Dánia meccs volt roppant fontos, jó eséllyel közülük kerül ki lesz a csoportelső, így aztán éles meccsre lehetett számítani Bázelben. Az elején úgy tűnt, közel sem lesz az, aztán viszont minden képzeletet felülmúlt a dráma.

Svájc könnyedén ellépett 3–0-ra FreulerXhaka és Embolo góljaival, és mivel a 84. percben is ez volt az állás, a hazaiak már joggal ünnepelhettek. Joggal, de korán. A dánok ugyanis máshogy gondolták, Jörgensen szépítése után megpróbálták a lehetetlen. Nézzük, hogy sikerült, itt a 88. perc eseménye:

Itt meg a 93. percben járunk:

Szóval igen, megcsinálta a lehetetlent Dánia, háromgólos hátrányból, kilenc perc alatt egyenlített.

De nem ez volt az egyetlen 3–3 az este, Oslóban még egy picit nagyobb volt a dráma a Norvégia–Svédország szomszédrangadón, mivel ott mindkét csapat rövid idő alatt járta meg a poklot és a mennyet. A hazaiak ugyanis elléptek két góllal, Johnsen, majd King talált be, a 70. percig vezettek is.

Ekkor valami eltört és elindultak a szomszéd sárgák: Claesson szépített, aztán a 86. percben Quaison egyenlített is. Itt kapcsolódunk be.

A 91. percben fordítottak svédek, teljesen padlón Norvégia:

Illetve nem teljesen, ilyen könnyen nem adják fel ott északon. A 96. percben érkezett az első norvég szöglet, Kamara pedig teljesen üresen maradva egyenlített:

Hiába a kétgólos előny, az egy pontnak is örülnie kellett Norvégiának, és bizony volt is mit. Teljesen elképesztő fordulatok voltak, tényleg mintha David Fincher rendezte volna a bázeli és a oslói thrillert.

(Fotó: Trond Tandberg/Getty Images)

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon