Először nyert az Újpest, és épp az egyik bajnokesélyes ellen.

És mindezt úgy, hogy már a 13. percben emberhátrányba került az Újpest, de hiába a majd' nyolcvan perces emberelőny, a Mol Fehérvár nem tudott gólt rúgni.

Az Újpest viszont igen, Csongvai talált be egy mókás védelmi ügyetlenség után. Így négy döntetlen és öt vereség után megszerezte első győzelmét az idényben, a Fehérvár meg először kapott ki vendégként, eddig négy döntetlenje volt.

Szabics Imre, a Mol Fehérvár vezetőedzője igencsak ingerült volt a meccs után:

„A meccs előtt azt mondtam, a sebzett bokszoló nagyon veszélyes, nagyon nagyot tud ütni. Sajnos a félelmem beigazolódott, és

egy halott csapatot sikerült újraéleszteni. Borzalmasan gyalázatos teljesítményt nyújtottunk, de elsősegélynyújtásban tökéletes a teljesítmény. Ezek után el kell gondolkodni azon, hogy nem ez a teljesítmény-e a realitás.

Lehet, nem vagyunk többre hivatottak, nem tudjuk áttörni azt a gátat, ami a múlt héten megvolt, hogy a középszerűségből pozitív irányba mozdultunk el. De ezt ma nem tudtuk továbbvinni, azaz lehet, hogy ennyi van a csapatban. Az idény előtt elmondtuk, nem vagyunk esélyesek a bajnoki címre, viszont át kell gondolni azt is, hogy a második hely megszerzése reális cél-e?”

Eddig mindig cáfolták, hogy Szabics Imre pozíciója veszélyben lenne, de ezek után nem lenne meglepő, ha tényleg edzőt váltana a Fehérvár.

A román legenda lehet a Mol Fehérvár edzője?

A játékosként kokain- és doppingbotrányba keveredett Mutura az U21-es Eb-n figyeltek fel.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés