Szalai Ádám szerint félelmetes volt a válogatott védekezése Wales ellen, azt nyilatkozta a meccs után, hihetetlenül boldog.

A vb-ezüstérmes Horvátország után az Eb-bronzérmes Walest is legyőzte a magyar válogatott, így kilenc ponttal jelenleg vezeti a csoportját:

Az Eb-elődöntőst is legyőzte a magyar válogatott!

A vb-ezüstérmes után Walest is elkaptuk.

A meccs után Szalai Ádám az M4 Sportnak a következőt nyilatkozta:

A vége nagyon nehéz volt, látszott mindkét csapaton, hogy a szezon utolsó mérkőzése. Ettől függetlenül nagyon magabiztosan járattuk a labdát, birtokoltuk a labdát, kicsit talán az első félidőben lassabbak voltak a passzok. A második félidő nem úgy kezdődött, ahogy elterveztük, ettől függetlenül voltak helyzeteink. Hihetetlen boldog vagyok. Általában mindig találunk egy gólt, de a védekezésünk félelmetes. 

Majd így folytatta:

Ez az, amit tudok. Harcolok folyamatosan, brusztolok a belső védőkkel, próbálok minél több védőt magamra hozni, így a társaknak sokkal több helyzetük lesz. Mind a Domininkak, mind a Balázsnak, most ismét a Máténak. Jókor volt jó helyen, látszik, hogy nagyon jó volt ez az együtt töltött két hét, akkor is, ha hosszú volt, nehéz volt. Másoknak már nyári szünet, mi pedig nagyon jól használtuk ki ezt a két hetet. Kilenc pont, ez egy nagyon jó kiinduló helyzet.

A gólszerző Pátkai Máté szerint az egész csapat az életéért küzdött:

Nagyon nagy küzdelem volt, az egész csapat az életéért harcolt az első perctől az utolsóig, hiszen van egy álmunk, van egy célunk, és ezért megyünk előre.

(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában